Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Bayer Zsolt a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat Boros Bánk Leventétől, a Médianéző Központ igazgatójától a Városliget Caféban 2022. március 10-én

Boros Bánk Levente, a központ igazgatója a díjátadón mondott méltatásában közölte: Bayer Zsolt háborús időben és sorsdöntő választási évben veheti át a díjat, amikor „stabil viszonyítási pontokra és az értékekért kiálló frontharcosokra van szükség”. Bayer Zsolt olyan újságíró, aki „akkor szólal meg, amikor kell, és oda címezi szavait, ahova kell” – fűzte hozzá.

Hirdetés

Ismertetése szerint a díjazott nevéhez több ezer publicisztika, 26 kötet, illetve kilenc film és sorozat kötődik.

Boros Bánk Levente azt mondta, Bayer Zsolt a megszólalásaival nem támad, hanem véd, a nemzeti oldal közösségét nem megosztja, hanem összetartja, és „háborús időkben nincs is másra szükségünk”.

Bayer Zsolt a díjat megköszönve a többi között arról beszélt, hogy kollégáktól díjat kapni, a „világ legjobb érzése”. Szólt arról is, hogy az újságírás, azon belül pedig a publicisztika eleve értékválasztás kérdése. Egyúttal a független-objektív újságírást a legnagyobb hazugságnak nevezte, amit szerinte a nemzeti oldallal szembenállók csak azért találtak ki, hogy leplezzék, kiknek a szolgálatába állnak.

Kölcsey Ferenc szavait is idézve a publicista kijelentette, újságot írni is csak Magyarországért érdemes, majd kiemelte, ha az identitás elvész, akkor minden elvész.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója felidézte, a díjat azért alapították, hogy a minőségi és szabad, nemzeti-konzervatív sajtó kiemelkedő teljesítményeit elismerjék.

A Médianéző Központ díját tavaly Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Villányi Károly, a Mediaworks hírcentrumának főszerkesztője kapta.

Korábban írtuk