Hirdetés

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében „beindult” egy füstgránát. Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök. Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

A Jobbik közleménye szerint „vétlen” kollégájuk kezében indult be egy füstgránát, egyelőre tisztázatlan, hogyan és mikor a kerülhetett az épületbe.

A füstgránát dobozán olvasható lejárati idő 2018-as, ezért okkal feltételezhető, hogy azt jóval korábban hozhatta be valaki az irodaházba. A jobbikos kolléga leltározás közben akadt rá a füstgránátra. Mivel nem sejtette mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, „óvatlanul nyúlt hozzá”. Nem sérült meg senki, csupán vagyoni kár keletkezett, amit az időközben beindult oltóberendezés okozott- írták.

Korábban írtuk

A leltározó kollégák lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár, ugyanis a beindult füstgránátot azonnal kihelyezték az ablakpárkánya. Segítséget is ők kértek az őrszolgálattól – áll a közleményben.

Az Országgyűlés Irodaháza az Országgyűlési Őrség által védett létesítmény, szigorú beléptetési rendszerrel, ezért érthetetlen, hogy egy ilyen eszköz miként és hogyan csúszhatott át annak idején az ellenőrzésen. A vétlen fiatalok tanúkénti meghallgatása folyamatban van – tudatta közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett.

A jelenlegi információk szerint az épületben jogszerűen tartózkodók környezetében tisztázatlan körülmények között egy pirotechnikai eszköz lépett működésbe, amely beindította az épület tűzvédelmi rendszerét.

A szóvivő tudatta: az országos rendőrfőkapitány az eset körülményeinek vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki.

A rendőrség további tájékoztatást a helyszíni szemle és a rendelkezésre álló adatok értékelése után adhat – tette hozzá.