Mint írták, a magas patogenitású madárinfluenza egy nagyságrendileg 7400 tömőludat tartó, Orosháza külterületén található baromfitelepen jelent meg. Az állomány tünetmentes volt, a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát a szállítás előtti tamponmintákból mutatta ki. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van.

Hirdetés

A hatósági előírásoknak megfelelően az állomány felszámolásával egyidőben megkezdődött az okokat feltáró járványügyi nyomozás is, továbbá a szakemberek a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védő- és a kiterjesztett felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

Az elmúlt napokban a vírus megjelent Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar vármegyékben is.

A vírus terjedése elleni védekezés leghatékonyabb módja továbbra is a járványvédelmi előírások betartása. A vadon élő madarak vonulása nagymértékű kockázatot jelent a vírus baromfitelepekre történő bejutását illetően.

Magyarországon a baromfik kötelező zártan tartása egyelőre csak a magas kockázatú vármegyékre vonatkozik, a fedetten etetés és itatás, valamint a takarmány és az alom zárt helyen történő tárolása viszont az ország egész területén előírás – hívta fel a figyelmet a Nébih.

Korábban írtuk