Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Kiállítás az ÉrtékVagy! program következő eleme, egy művészi fotóalbum bemutatóján Budapesten a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Ízlelő étteremben 2022. június 29-én

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességűek segítésében az államnak, az önkormányzatnak, a civil társadalomnak, az egyházaknak és a gazdasági szereplőknek is részt kell vállalniuk.

Hirdetés

Az államtitkár közölte, hogy díjat is alapítottak, amely egyaránt elismeri a foglalkoztatottakat és a foglalkoztatókat. Fülöp Attila bemutatta az Érték vagy! program következő elemét, egy művészi fotóalbumot. A készülő kötet válogatott képeiből kiállítás is nyílt a XII. kerületben, a hegyvidéki Ízlelő étterem előtti téren.

Fülöp Attila közölte, hogy a kiállításon csupán felvillantanak néhány képet, a fotóalbum jóval vastagabb lesz.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere kiemelte, hogy várhatóan nehéz időszak jön, az energiaárak emelkedése fenyeget. Azt mondta, jó volna, ha a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozások bekerülnének azon százezer cég közé, amelynél alacsonyak maradnak a rezsiköltségek. Ha már a koronavírus-járványt túlélték ezek a cégek, most se bukjanak el – tette hozzá.

A polgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzat élen jár a támogatott lakhatás biztosításában. Olyan lakást alakítottak ki, ahol nyolc sérült ember önállóan élhet, magas színvonalon. Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy a szomszédok meggyőzése nem volt könnyű.

Mészáros Andrea, az Ízlelő étterem alapító-ügyvezetője kiemelte, hogy a vendéglőben a vezetőket leszámítva minden kolléga megváltozott munkaképességű.

Korábban írtuk