Fotó: MTI/Ujvári Sándor (illusztráció)
Hirdetés

A Magyar Posta Zrt. és az érdekképviseletek között egyetértés látszik abban, hogy a béreket emelni kellene. Ám a társaság jelenlegi helyzetében erre nincs lehetőség, ezért egy korábbi megállapodáson felüli, egyszeri juttatást ajánlottak fel, amelyről hétfőn tárgyalnak ismét, mert a szakszervezetek nem fogadták el a javaslatot.

„A vállalat keze meg van kötve, ahogyan a magyar államé is: mindhárom fél Brüsszel jóindulatára vár” – mondta Schamschula György.

A szakszervezetek 10 százalékos bérfejlesztést követelnek, a Magyar Posta azonban egyszeri juttatás mellett érvel.

Idén a koronavírus-járvány forgalomcsökkenést és egymilliárd forint feletti védekezési kiadást is hozott, ami rontotta a féléves eredményt – közölte Schamschula György. Hozzátette: arra jutottak, hogy felelős gazdálkodás mellett csak egyszeri kifizetést tudnak felajánlani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tulajdonos magyar állam közbenjárását is kérték.

Korábban írtuk

Az uniós szabályozás szerint az állam 15 millió eurónál (mintegy 5,3 milliárd forint) nagyobb összeget nem juttathat állami vállalatnak a méltánytalan többletteher fedezésére (ami abból adódik például, hogy a járványhelyzet alatt is kötelező fenntartania a szolgáltatást), ennél több pénz kifizetése már tiltott állami támogatásnak minősül.

Schamschula György azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy az Európai Bizottság a kormány, a posta és a szakszervezetek együttes kérésére sem hozza előrébb a felülvizsgálatot, akár még egy év is eltelhet a várhatóan hónapokat felölelő tárgyalásig.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy addig sem maradnak segítség nélkül a postai dolgozók. Idén 8,5 milliárd forintot adnak egyszeri juttatásként az alapbéren felül, ami nagyjából 8 százalékos fizetésemelésnek felel meg. Ezt mind a 28 ezer alkalmazott megkapja, leszámítva a vezetőség tagjait.

A jelenlegi tárgyalások témája a másik egyszeri kifizetés. Ezt a szakszervezetek által követelt béremelés helyett, augusztusban juttatnák, „a szenioritás elve” alapján – olvasható a Magyar Nemzetben.