A párt- és frakciótámogatási szabályok kijátszása a baloldal számára éves szinten milliárdokban mérhető pénzügyi forrásokat nyit meg. Ezzel a mesterségesen széttördelt felállással egy ciklus alatt közel hárommilliárddal több pénzt kapnak a képviselőcsoportok külön, mintha egy frakcióban ülnének

Hirdetés

– mondta a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián.

A Nézőpont Intézet elemzője hangsúlyozta: e „dörzsölt eljárással” a pártoknak járó támogatások többlete közel 1,5 milliárd forint, illetve pártalapítványoknak járó támogatások is forintmilliárdokban mérhető pluszbevételt jelentenek számukra.

Ezek alapján teljesen egyértelmű, hogy a narratívájuk, miszerint a baloldali pártokat pénzügyileg kivéreztetik, hazug és álságos

– fogalmazott az elemző.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt: Kocsis Máté a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy „csereberék és trükközések” után hat baloldali frakció alakult az új Országgyűlésben. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: „mindössze 34 százalékos eredményt értek el a közös listával, jóval kevesebb képviselőjük van, mint az előző ciklusban, mégis több frakciójuk lesz, emiatt pedig hárommilliárd forinttal többet kaphatnak”. – Ezért trükköztek ezek ennyit – summázott Kocsis Máté.

Korábban írtuk

Ismert: különböző háttéralkuknak, titkos egyezményeknek köszönhetően a DK-nak tizenöt, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek tíz, a Párbeszédnek hat, az LMP-nek pedig öt képviselője lett az új Országgyűlésben, noha egy listán indultak. Az LMP-nek például Gyurcsányék adták oda Dobrev Klára mandátumát, hogy a zöldpárt önálló frakciót alakíthasson.

Egy parlamentbe jutó párt számos különböző jogcímen juthat pénzügyi forráshoz, amelyet a központi költségvetésből fedeznek. A frakciót alakító pártok a hatályos jogszabály szerint alanyi jogon jogosultak egy működési alapdíjhoz, amely összeg mindenkinél ugyanannyi, függetlenül a képviselőcsoport méretétől

– magyarázta a baloldal trükközésének hátterét Talabér Krisztián.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!