A beléptetettek közül a rendőrség 407 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Az érintetteknek ezalatt meg kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – tájékoztatott a rendőrség. Hozzátették: az ukrajnai háború elől kedden 253 ember, köztük 137 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta szerdán a rendőrség honlapján, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr-képzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

Korábban írtuk