A fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született” – ezzel a felütéssel kezdi magyarázkodását közösségi oldalán Cseh Katalin.

Hirdetés

Mint ismert, a bennfentes.net alapos kutakodás után azt írta: a momentumos politikust érintheti az Anonymous-botrány. Erről részletesebben IDE KATTINTVA olvashatnak.

Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság. Egeret szültek a hegyek, ugyanis a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett. Az pedig egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről” – írta a botrányra reagálva Cseh.

Csakhogy az idegesen vagdalkozó politikus által hivatkozott cégiratok a bennfentes.net cikkében is szerepelnek, és azokban teljesen más dátum van, mint amiről Cseh Katalin ír.

Ezek alapján ugyanis a politikus 2013. január 25-től 2018. január 10-ig vezette a Pannónia Nyomda Kft.-t. Eközben 2017 augusztusában a Momentum elnökségi tagjává választották, amint arról maga a párt is beszámolt, és a közleményben az is szerepelt, hogy „a Momentum alapítójaként 2015 óta a szervezet tagja. Az elmúlt fél évben a Momentum egészségügyi programján dolgozott, emellett a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítését segítette.”

Vagyis Cseh Katalin hosszú időn át politikusként vezette azt a nyomdacéget, ami uniós pénzeket nyert el.

Cseh Katalin vagdalkozó posztja alatt egyébként az uniós pályázatok körül mindig botrányt kiáltó Hadházy Ákos is felbukkant, aki azt írta: „Veled vagyunk, Katka!”

kapcsolódó cikkünk
Bennfentes: momentumos politikust érinthet az Anonymous-botrány
Bennfentes: momentumos politikust érinthet az Anonymous-botrány
A bennfentes.net alapos kutakodás után állítja, rájött, ki az a politikus, akiről a két Anonymous-videóban az hangzott el: 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyert családi cége és „haveri cégek”.
Korábban írtuk