Demeter Márta (LMP) arról beszélt: a megbetegedések száma emelkedik, és egyre többen halnak meg a koronavírus miatt, eközben azonban a kormány azzal van elfoglalva, hogy fideszes magánalapítványokhoz szervezze ki a közpénzeket. Kijelentette: amint lehetőségük lesz rá, felelősségre vonnak mindenkit, aki részt vett a közpénzek privatizációjában.

Hirdetés

Azzal vádolta a kormányt, hogy képtelen érdemi és a hatékony intézkedéseket hozni a járvány kezelésével kapcsolatban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: az ellenzék segítség helyett csak kamuvideókat, álhíreket terjeszt és vádaskodik a járvány elleni védekezés kapcsán.

Kijelentette: Magyarország igenis sikeresen és eredményesen kezeli a járványt, hazánkban nem hallani olyan esetekről, mint nyugat-európai országokból, ahol folyosókon fekszenek a betegek, és nincsen elég lélegeztetőgép vagy ágy. Kijelentette: Magyarországon minden betegnek jut ágy, megfelelő személyzet és a lélegeztetőgép is.

Korábban írtuk

Az alapítványokkal kapcsolatban leszögezte: az elmúlt 10 évben a kormány stabil gazdaságot teremtett, a következő 10 évben pedig az a terv, hogy legyenek olyan területek, amelyekben Magyarország világelső lesz. Mi ezt az egyetemekben látjuk, önök pedig ebben ellenérdekeltek – tette hozzá.

Mi a fontosabb?

Mi a fontosabb?🔴 Demeter Márta napirend előtti felszólalása

Posted by LMP – Magyarország Zöld Pártja on Tuesday, December 1, 2020