Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólal a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szuverenitás című konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. november 13-án

A politikus kifejtette: az uniós csatlakozással a tagállamok „nem mondtak le szuverenitásuk egyetlen egy milliméteréről sem.”

Hirdetés

„A helyzet az, hogy európai uniós tagországként, az érintetlen szuverenitásunkból fakadó bizonyos feladat- és hatásköröket az Európai Unió (EU) többi tagállamával és az európai uniós intézményekkel közösen gyakoroljuk” – mondta.

Deutsch Tamás felidézte, hogy a huszadik század két, Európát romba döntő világégését követően a – döntő részben keresztény-konzervatív – államférfiak azt a döntést hozták, hogy Európa szuverén módon, önállóan, világpolitikai tényezőként kíván részt venni a nagy nemzetközi együttműködésekben.

„Egészen abszurd, hogy ez a közös európai elhatározás és az ezt megvalósító uniós intézmények jelen pillanatban veszélyt jelentenek a tagállamok szuverenitására” – hangsúlyozta a képviselő, kiemelve: az EU „leglényegét” éppen az jelenti, hogy az unió önmagában egy szuverenitás projekt.

Deutsch Tamás rámutatott, hogy az unió hétköznapjaiban több súlyos jelenség figyelhető meg, amelyek „leselkedő veszélyt jelentenek” a tagállamok szuverenitására.

Korábban írtuk

Mint fogalmazott, a korábban lopakodónak mondott brüsszeli hatáskörelvonás mostanra nyílttá, politikailag motiválttá, ideológiailag megalapozottá és erőalapúvá vált. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az EP saját kezdeményezésű jelentései már ki sem térnek preambulumukban arra, hogy uniós vagy tagállami hatáskört érintő kérdésről van bennük szó – tette hozzá.

Deutsch Tamás szerint aggasztó a nyílt, direkt politikai támadás, a belső szankciós politika is. Ennek oka pedig a politikus szerint nem más, mint hogy Európa világpolitikai teljesítménye katonai, innovációs és versenyképességi és gazdasági értelemben is „vékonyodik”.

Felhívta a figyelmet a forráselvonásokra is, hangsúlyozva: az európai adófizető polgárok pénzéből uniós költségvetéssé váló források fele olyan közvetlen brüsszeli forráscsomag, amely pénzeknek 86-92 százaléka nem a felzárkózó országokhoz kerül. Ennek kapcsán a politikus megjegyezte, hogy a magyar ellenzéki képviselők gyakorlatilag mindent megszavaztak az elmúlt években, ami Magyarország számára hátrányos.

Megfigyelhető jelenség Közép-Európa háttérbe szorítása is, a V4-ek együttműködésének szétrombolása célkitűzéssé vált – folytatta Deutsch Tamás.

Elmondta azt is, hogy újra napirenden van az unió gyökeres átalakításának tervezete, amely számos „agyrém és képtelenség kategóriájába tartozó” javaslatot tartalmaz. Az előterjesztés szerint például a hetes cikkelyes eljárás új rendben úgy történne, hogy az eljárás elindulásának pillanatában automatikusan felfüggesztené az érintett tagállam szavazati jogát az európai bíróság.

Deutsch Tamás kijelentette: szuverenitásvédelmi törvénycsomagra van szükség. Kitért arra is, hogy geopolitikai, geostratégiai szempontból a tág értelemben vett Kárpát-medence, a Nyugat-Balkán EU-n belüli megszervezésére is szükség van.

„Van miért küzdeni: a kivívott, elért, újra megszerzett nemzeti szuverenitásunk megvédéséért” – zárta előadását a képviselő.