Kiemelte, hogy a magyar kormány a tárgyalásos megoldás híve. Példaként említette az igazságszolgáltatást érintő változtatásokat, ugyanakkor hangsúlyozta: „vannak olyan vörös vonalak, amelyeket semmilyen nyomásgyakorlás hatására nem vagyunk hajlandóak átlépni”.

Hirdetés

Ilyen az illegális migráció és az, hogy a „genderideológiai őrületnek megálljt akarunk parancsolni”

– tette hozzá.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: az európai baloldal számára „tüske a köröm alatt”, hogy a magyarok sorozatosan, demokratikus választásokon nagy többséggel támogatják a nemzeti elkötelezettségű, szuverenista politikát. Hozzátette, hogy az európai baloldal ezeket a döntéseket akarja erőszakosan, a politikai nyomásgyakorlás eszközével felülírni.

A fideszes politikus szerint „teljes lelepleződés”, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von den Leyen elismerte múlt héten elhangzott felszólalásában, hogy Magyarország azért nem kapja meg a 20 milliárd eurónyi forrást, mert nem hajlandó elutasítani az illegális migrációt és a genderideológiai őrületet.

Korábban írtuk

A magyar kormány számára évek óta világos volt, hogy ez az igazi ok, és semmi baj nincs a magyar jogállamisággal – tette hozzá, megjegyezve, hogy a magyar pénzek visszatartása politikai zsarolás.

Deutsch Tamás azt mondta, a nyugat-európai politikusok úgy tesznek, mintha menekültek lennének azok, akik a jobb élet reményében törvénytelenül lépnek be az unió területére.

Közölte: meg kellene védeni az unió külső határait, mert a tömeges migráció hatására állandósult Európában a terrorfenyegetettség, borzalmas közbiztonsági állapotok vannak és több száz európai polgár halt meg illegális migránsok vagy migrációs háttérrel bíró terroristák cselekményei miatt.

Eközben az európai baloldal a hatalmával visszaélve, erőszakkal meg akarja változtatni az emberek gondolkodását. Ugyanúgy viselkednek, mint a 20. század diktatúráinak a hatalmi szereplői – fogalmazott Deutsch Tamás.

Azt mondta, június 9-től új időszámítás kezdődhet a brüsszeli bürokrácia életében. „El kell zavarni azokat a brüsszeli bürokratákat, akik a hatalmukat politikai zsarolásra építik” – tette hozzá.

A Fidesz EP-képviselője bízik abban, hogy nyáron olyan időszak kezdődik az EU életében, amikor nem „mondvacsinált okokból, törvénytelenül, a politikai zsarolás eszközével akarnak tagállamokat nyomás alá helyezni”. Ez a fordulat pozitív hatással lehet a magyar uniós forrásokra is – vélekedett.

Ukrajna támogatásával kapcsolatban Deutsch Tamás kijelentette, hogy nem Magyarország az egyetlen tagország, amely szerint azt nem a hétéves uniós költségvetésből és nem hitelekből kellene biztosítani. Ezt az álláspontot számos uniós tagország támogatja, de egyedül Magyarországban van annyi bátorság, hogy a nyilvánosság előtt is ezt képviselje – mondta.