„David Pressman eljárását mindennek fényében ízléstelennek és súlyosan provokatívnak tartjuk, azt az Egyesült Államok Demokrata-párti adminisztrációja által kifejtett sokrétű, a konzervatív-kereszténydemokrata magyar kormány háborúellenes és a magyar nemzeti érdeket előtérbe helyező álláspontját a szövetségesi viszony ellenére is egyre nyíltabban támadó akciók közé soroljuk” – írta levelében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az európai parlamenti képviselőtársainak. Hozzátette: „Összhangban az Európai Uniót érő bármilyen külső beavatkozási kísérletet elutasító politikai álláspontunkkal, Pressman ízléstelen provokációját a leghatározottabban elítéljük.”

Hirdetés

Emlékeztetett, hogy David Pressman, budapesti amerikai nagykövet a zsidó húsvét ünnepe alkalmából az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén rendezett széderestre azt a Gyöngyösi Mártont hívta meg szűkkörű ünnepi vacsorára, aki a szélsőjobboldali Jobbik képviselőjeként a magyar parlamentben példátlanul durva antiszemita megnyilvánulásra ragadtatta magát, illetve aki a Jobbik alelnökeként megfigyelőként részt vett a délkelet-ukrajnai szakadár megyékben tartott törvénytelen, a nyugati országok által egyhangúan elítélt Putyin-párti népszavazáson, Donyeckben.

„Mint ismeretes, Gyöngyösi, aki jelenleg már a Jobbik – Konzervatívok párt elnöke és európai parlamenti képviselője, 2012-ben az Országgyűlés izraeli–palesztin konfliktusról tartott plenáris vitájában úgy fogalmazott, hogy »Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.«” − emlékeztetett Deutsch Tamás.

A képviselő kiemelte, hogy a magyarországi zsidó felekezetek egy emberként ítélték el Pressman nagykövet teljes politikai vakságáról tanúskodó otromba gesztusát, és megerősítették a Jobbik – Konzervatívok párttól és annak képviselőitől való elhatárolódásukat.

Korábban írtuk

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, aki maga is a vacsoravendégek között volt, az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Mazsihisz a Jobbikkal továbbra sem folytat semmiféle párbeszédet, Gyöngyösi pedig zsidó körökben nemkívánatos személynek minősül. Róna Tamás főrabbi szerint a Mazsihisz elnökének és a Jobbik vezetőjének közös részvétele egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget”. Míg Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője szerint „Gyöngyösi Márton a pészahi széderasztalnál körülbelül olyan, mint egy pedofil díszvendég az óvodai nevelésről szóló konferencián vagy a »néppártosodott Ku-Klux-Klan« vezetője a Martin Luther Day ünnepségen. Érthetetlen, odaengedése pedig tapintatlan, udvariatlan”.

Deutsch Tamás szerint David Pressman budapesti amerikai nagykövet baklövését az a körülmény is súlyosbítja, hogy a vacsorán Gyöngyösi Márton volt az egyetlen politikus résztvevő, vagyis a meghívással egyfajta kiemelt státuszt is adott az antiszemita pártelnöknek, egyszersmind legitimálva a Jobbik és Gyöngyösi antiszemita megnyilvánulásait.

Mint fogalmazott: „David Pressman érzéketlensége arról árulkodik, hogy a budapesti amerikai nagykövet olyan mértékben elfogult a magyar kormányzattal szemben, hogy sem a Jobbik-vezető antiszemitizmusa, sem annak aktív Putyin-pártisága, sem a magyarországi zsidó közösség érzékenysége nem akadályozza meg őt abban, hogy Gyöngyösi Mártont egy zsidó ünnep alkalmából zsidó vezetőkkel ültessen egy asztalhoz.”

Szerinte annál is inkább érthetetlen Pressman viselkedése, mivel az Amerikai Egyesült Államok mindenkori nagyköveteit megkülönböztetett tisztelet övezi Magyarországon, személyére az ország egyik legfontosabb szövetségesének képviselőjeként tekint a kormányzat és a kormánypártok.