Minél tovább marad az Orbán-kormány, annál nagyobb lesz a baj, és annál nagyobb szükség lesz az árnyékkormány működésére is – jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, „az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból”.

Hirdetés

Dobrev Klára arról beszélt: a testület létrehozásával meg akarták mutatni, hogy felkészült, kormányzóképes, Orbán Viktorénál jobban teljesítő alternatívát kínálnak, hogy létezik más politikai kultúra, olyan felfogás, amely szerint a kormány a felelős az ország működéséért.

Eddigi lépéseik között említette, hogy egyeztettek a szakmai szervezetekkel az oktatás rendbetételéről, a nyugdíjasok képviselőivel arról, mivel kellene ellensúlyozni „az orbáni inflációt” és a rezsiemelést, kidolgozták a pénzromlás megállításához szükséges kormányzati intézkedéseket, az aszálykárok enyhítésének módját, a rezsimoratórium és az üzemanyag-árak 500 forint alá csökkentésének rendszerét.

Hozzátette: megtervezték az orosz gázfüggőségtől való szabadulás módját, azt, hogy hogyan lehet növelni a megújuló energiák arányát, adományokból létrehozott rezsimentő alapjuk révén pedig félezer család számláit fizetik ki még karácsony előtt.

Korábban írtuk

Mi európai magyarok vagyunk, és ha rajtunk múlik, ott leszünk a jövő Európai Uniójában is – jelentette ki Dobrev Klára, hangsúlyozva, „van kiút a válságból, és az az európai Magyarország”.