Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

Fülöp Attila a település Apáczai Csere János általános iskolájának ösztöndíjasaival találkozva kiemelte: a pályázati keret a 2022-2023-as tanévre 2,5 milliárd forint. Ebből mintegy 1 milliárd forint – szándékaik szerint – a pályázatok elbírálását követően még az idén decemberben eljut a kedvezményezett családokhoz – tette hozzá.

Az Útravaló ösztöndíjprogram jó példája annak, hogy „a felelős gondoskodáspolitika nem helyettesíteni szeretne, hanem a képességek fejlesztésére törekszik, és arra tesz esküt, hogy hal helyett hálót adva segítse a gondoskodásra szorulók előre jutását – fogalmazott az államtitkár.

Korábban írtuk

Szólt arról is, hogy a támogatást rászorultság alapján ítélik oda az iskolákkal karöltve pályázó hátrányos helyzetű, illetve védelembe vett gyermekeknek, fiataloknak. Az ösztöndíj összege viszont már a teljesítményen, azaz a kedvezményezettek tanulmányi eredményén múlik – jegyezte meg.

Fülöp Attila elmondta, hogy a rendelkezésre álló forrásra négy programpontban pályázhatnak az érintettek az általános iskola 7. osztályától egészen a diploma megszerzéséig.