Fülöp Attila elmondta, hogy a nyári Erzsébet-táborok között kiemelt helyet kap annak a 6500 gyermeknek a táboroztatása, akik gyermekvédelmi szakellátásból és gyermekjóléti alapellátásból érkeznek a Balatonhoz az ország 114 intézményéből. Nekik ez az élménytábor a szó szoros értelmében közösségi élményt jelent majd – fogalmazott.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Zánka egy szinte használhatatlan, elavult táborhely volt korábban, mára pedig egy modern, 21. századi táborvárossá vált, köszönhetően annak a csaknem 30 milliárd forintnak, amit a felújítására biztosított a kormány.

„Az ég kék, a fű zöld, a nyár pedig gyermekvédelmis nyári táborral kezdődik” – fogalmazott Fülöp Attila, hozzátéve: évek óta igaz ez, de korábban ez nem volt így. Úgy vélte, ennek létrejöttéhez egyrészt együttműködésre és kormányzati szándékra volt szükség, másrészt a hátrányos helyzetű gyerekekre és családokra való odafigyelésre, harmadrészt pedig a gyermekvédelmi rendszer nyitására, együtt gondolkodására.

Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója kiemelte, különleges élmény a rájuk bízott fiatalok számára a táborozás, mivel sok szakellátásba bekerülő fiatal még nem látta a Balatont, de olyan üdülőt sem, amilyen Zánkán várta őket. Ezt a hátrányt is igyekszik a közösség ledolgozni – tette hozzá.

Jelezte, hogy az idén tizenhárom vármegyéből 2500 gyermekük jöhetett el a táborba. Csütörtök este „könnyek között, de sok-sok élménnyel” búcsúztak el Zánkától, ahol közösségi élmények, felszabadult szórakozás várta őket, illetve találkozhattak, ismerkedhettek egymással – mondta Kothencz János.

Hornyák Tibor, a táborokat nyolcadik éve szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke fontosnak nevezte, hogy mára egész éves táboroztatási rendszerré fejlődtek. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek minden Erzsébet-táborban a legszebbet, legjobbat kapják, ezen felül ingyenesen biztosítják számukra az utaztatást a MÁV-val kötött szerződések szerint.

Az alapítvány elnöke reményét fejezte ki, hogy a következő kilenc hétben sok gyermeket fogadhatnak.

Korábban írtuk