Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja és rendőrök a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én
Hirdetés

A közlés szerint a rendőrök „óriási türelmet” tanúsítva, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el.

A rendőrségi honlapon olvasható közlemény megerősíti az éjszakai sajtótájékoztatón elhangzottakat: hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt két embert a helyszínen elfogtak és előállítottak.

Hozzátették: pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés és gyülekezési joggal visszaélés miatt egy-egy szabálysértési eljárást kezdeményezett a BRFK, de a jogellenes gyűlésen készült felvételeket tovább elemzik a nyomozók.

A rendőrség emlékeztetett arra, hogy a pénteki budapesti, bejelentett és a BRFK által tudomásul vett gyűlés befejezését követően, 19 óra után a résztvevők egy csoportja az Oktogonról az Andrássy úton megindult a Hősök tere irányába.

Korábban írtuk

A már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral.

„A néhány száz főből álló agresszív tömeg egy órán keresztül folyamatosan és összehangoltan, erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon” – értékelt a BRFK, hozzátéve, a rendőrök számtalanszor hangosbeszélőn keresztül szólították fel az embereket a jogsértő cselekmény befejezésére.

Bár a rendőrök testi épségét közvetlenül veszélyeztető támadás egyértelműen megalapozta volna a rendőrségről szóló törvényben szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását, a rendőrök „óriási türelmet” tanúsítva, kizárólag testi erővel tartották vissza a jogellenes gyűlés erőszakos résztvevőit – fogalmaztak a közleményben.

A BRFK szerint „a rendőrök a lehető leghumánusabb módon hajtották végre feladataikat, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el”. Négy embert, akit a tömeg csaknem összepréselt, saját biztonsága érdekében a rendőrök emeltek ki a veszélyzónából – ismertették.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a rendőrség mindenkinek biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot. Nyomatékosan felhívták ugyanakkor a figyelmet arra: aki rendőrökre támad, azzal szemben határozottan, a jogszabályokban foglalt kényszerítőeszközöket alkalmazva intézkedni fognak. Azt is tudomásul kell venni, hogy veszélynek teheti ki magát az is, aki a rendőri felszólítás ellenére egy jogellenes gyűlés helyszínén marad, és a rendőrsorfaltól nem távolodik el – közölték.