Hirdetés

A vádirat szerint B. László 2017 őszén bántalmazta a nőt, majd gépkocsijával elvitte a helyszínről az értékeket és a magatehetetlen sértettet, akinek a holttestét összekötözte, nehezéket erősített rá, és másnap Szalkszentmárton közelében a Dunába dobta.

B. László tagadta bűnösségét.

A bíró több órán át tartó indoklásában felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindennapi ügyben hozott ítéletet, a jogásztársadalmat is érdekli, vajon ki lehet-e mondani egy ember bűnösségét, ha a holttest nem került elő. Hozzátette: a vádlott végig azt állította, hogy a sértett él, elköltözött, ugyanakkor a védekezése szembement a bizonyítékokkal, sőt mesébe illő fordulatokban bővelkedett. A bűncselekmény két végpontjának nevezte a bíró, hogy kamerafelvételen látszik amint a vádlott a karjában viszi a mozdulatlan nőt, valamint megállapítható a szalkszentmártoni autózás ténye is, amit a férfi tagadott. A holttest annak ellenére nem került elő, hogy egy éven át, pénzt, energiát, kapacitást nem kímélve keresték a hatóságok – jelezte.

A bíró ismertette: három kérdésre kellett választ adnia a bíróságnak: hogy Novozánszki Fanni életben van-e vagy sem, ha nem, akkor mi okozta a halálát, és ha megölték, ki tette.

Korábban írtuk

B. László vallomásai tele voltak csúsztatással, de az ellentmondásokat a bíróság fel tudta oldani, „nem hagyta magát megvezetni” – fogalmazott.

 A bíróság a váddal egyezően megállapította, hogy B. Lászlónak a bűntény idején nem volt állandó munkahelye, rendszeres jövedelme, viszont költekező életmódot folytatott, emiatt rendszeresen kért kölcsön barátaitól és ismerőseitől, így jelentős tartozásokat halmozott fel. Egy ismerősétől tudomást szerzett a prostituáltként dolgozó sértett jó anyagi helyzetéről, jelentős bevételeiről, valamint a budapesti lakásán felhalmozott nagyobb mennyiségű készpénzről. Elhatározta, hogy – akár erőszakos úton is – pénzt szerez a nőtől, aki azonban elzárkózott a találkozótól.

A férfit 2017. november 20-án este a sértett végül beengedte a lakásába, és a bűncselekmény az ítélet szerint ekkor történt.

A vádlott bérelt autójában talált vérről a férfi korábban azt állította, hogy a néhány nappal korábban vásárolt hús levének nyomait találhatták meg, de a szakértő igazolta, hogy Novozánszki Fannitól származik – idézte fel a bíró.

Az, hogy a férfi nem vitte el a lakásból a sértett mellműtétre félretett pénzét, még nem jelenti azt, hogy nem akarta megszerezni – mondta. Hozzátette: csak a vádlott tudja, pontosan hogyan történt a gyilkosság, de a nő már a lakásban életét vesztette. Tény, hogy sem dulakodásra utaló, sem vérnyomokat nem találtak a lakásban, de az autóban olyan sok vér volt, hogy a szivacsborításba is beitta magát. A vádlott a poligráfos vizsgálaton is azokon a kérdéseken bukott meg, amikor többek között azt kérdezték tőle, hogy megölte-e VV Fannit és a Dunába rejtette-e a holttestet. Emellett a férfi bódító szerekre keresett rá az interneten a találkozójuk előtt, a történtek után két nappal pedig a vízi halottakra és arra, hogy mely országgal nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak. „Bróker Marcsihoz” hasonlóan Belize-re is nézett csak odaútra szóló repülőjegyet egy főre. Még a rendőrség oldalán is ellenőrizte, hogy keresik-e már – sorolta a bíró.

A férfi az eljárás alatt azzal védekezett, hogy ő csak segített a magatehetetlen állapotba került sértettnek, ezért láthatták a karjában és ezért került a kocsijába. Hozzátette, a nő „bepezsgőzött és túlszívta magát”, ezért a lány barátnőjének kérésére „problémamegoldó emberekhez” vitte. A kamerafelvételek azonban azt igazolták, hogy a találkozó időpontjában a barátnő nem tartózkodott a lakásban – állapította meg a bíróság.

Szakértői jelentésekre és a bizonyítékokra hivatkozva egyértelműen megállapítható, hogy a vádlott oltotta ki Novozánszki Fanni életét – jelentette ki a bíró, megjegyezve: a férfi tettét az a gátlástalanság jellemezte, ami az életét is. A büntetés kiszabásakor a bíróság azt is figyelembe vette, hogy elszaporodott az olyan ölési mód, amikor a tettes megpróbálja eltűntetni a holttestet, és a vádlott is megfosztotta a sértett hozzátartozóit attól, hogy eltemethessék, a sírjánál virággal emlékezhessenek meg róla.

Az ítélethirdetésen jelen volt Novozánszki Fanni édesanyja is.

A bíróság elrendelte a vádlott letartóztatását, és a férfit már a tárgyalóteremben megbilincselték a rendőrök.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség eltérő tényállás megállapításáért, valamint annak érdekében fellebbezett, hogy a feltételes szabadlábra bocsátás időtartamát harminc évben határozzák meg. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.