A gyanúsítottal, a 48 éves S. Ferenccel szemben nyereségvágyból, idős koránál fogva védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást. Élettársát, a 36 éves M. Renátát pedig bűnpártolással és kifosztással gyanúsítják – közölte Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője.

Hirdetés

A férfi 430 ezer forintot, a nő pedig 60 ezer forintot vitt el a 67 éves asszony lakásából – tette hozzá az alezredes.

Emlékeztetett arra, hogy eredetileg lakástűzhöz riasztották a hatóságokat szerda délelőtt, a lakásban a tűzoltók egy holttestet találtak. Kiderült, hogy a nőt több késszúrással megölték, ezért a rendőrség bűncselekmény miatt indított eljárást.

A nyomozás adatai szerint S. Ferenc már korábban is többször kért kölcsön a nőtől, ám a tartozásait rendre nem adta meg, illetve tudta, hogy a nő spórolt pénzzel rendelkezik. Kedd este is megjelent az asszony lakásán, aki kérdőre vonta. A férfi ezután késsel három alkalommal megszúrta. Amikor észlelte, hogy áldozata már nem mozog, a testet egy paplannal letakarta, a lakást módszeresen átkutatta és magához vett 430 ezer forintot, majd hazament. Másnap már az élettársával tért vissza a tett színhelyére, abból a célból, hogy a nyomokat eltüntesse. Ekkor az élettársa még talált a lakásban 60 ezer forintot. Ezt követően a férfi égéssegítő folyadékot öntött a holttestet fedő paplanra és meggyújtotta, illetve a lakás további két pontján okozott tüzet. A férfi és a nő ezután távozott, a bejárati ajtót kulcsra zárták.

Később egy levelet kézbesítő portás észlelte a tüzet, majd értesítették a tűzoltókat.

A gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit egy VII. kerületi lakásban fogták el. S. Ferenc beismerő vallomást tett – közölte Gál Sándor.

Korábban írtuk