Hirdetés

Azt írták: a bűnöző tagja volt a 2007-ben életre hívott, Hunnia nevű nemzeti radikális mozgalomnak, amelyhez számos, 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény köthető.

Felidézték: a 41 éves Sz. E. István magyar-román kettős állampolgárt mint harmadrendű vádlottat a Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú tárgyalás során idén márciusban terrorcselekmény elkövetése miatt nem jogerősen 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott a bíróságon már meg sem jelent, elrejtőzött, és a hatóságok számára elérhetetlenné vált.

A férfit a KR NNI fejvadászai kedden fogták el a TEK segítségével a Nógrád megyei Kutasón, éppen a kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott. Megtalálták a közelben autóját is, amelyet rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el.

Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a férfit helyi rendőrök őrizetbe vették – áll a közleményben.

Korábban írtuk