Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a tárca kiemelt célja a vasút fejlesztése.

A mostani fejlesztés során, a korábbi pályafelújítást követően a villamosítás és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése történt meg – jelezte. Hozzátette: a beruházás olyan stratégiai jellegű vasútvonalon valósult meg, amely Sárrétet a bihari térséggel, a fővárost és az ország többi részét Erdéllyel, az erdélyi városokkal köti össze.

Bói Loránd rámutatott: a villamosítással egyidejűleg elkészült több megálló, állomás akadálymentesítése, térvilágítások korszerűsítése és új utastájékoztatási rendszerek kialakítása.

A beruházás lehetővé teszi, hogy decembertől, a következő menetrendi évtől kezdőden „bőségesebb kiszolgálást biztosítson az ÉKM megrendelésére a MÁV-Start Zrt.”. A tervek szerint decembertől óránként fognak közlekedni a személyszállító vonatok, naponta 4-5 vonat megy majd Nagyváradra a fejlesztésnek köszönhetően – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Korábban írtuk

Vitányi István és Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselői felidézték, hogy milyen hosszú út vezetett a mostani vasútkorszerűsítésig.

Vitányi István szerint a térségben élők évszázados álma valósult meg, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a munka a vasútállomások, köztük a rossz állapotban lévő berettyóújfalui vasútállomás épületének korszerűsítésével folytatódik.

Bodó Sándor hozzátette: a nettó 48 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból megvalósult beruházás az utasok kényelmes és biztonságos utazásának javítása mellett gazdasági és környezetvédelmi szempontból is jelentős.