A városi bíróság nyomozási bírója első fokon mindkét gyanúsított, Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor esetében is az előzetes letartóztatás mellett döntött. A bírósági sajtóreferens azzal indokolta a határozatot, hogy a bíróság szerint a két emberen, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt férfiak szabadlábra helyezése esetén fennállna a szökés, az elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.

A bíróságon megjelent két férfi letartóztatásáról egyórás különbséggel született döntés, így a folyosón várakozó, vezetőszárral elővezetett gyanúsítottak nem találkozhattak egymással.

Herczku Szabolcs ügyvédje nem nyilatkozott a sajtó helyszínen megjelent munkatársainak.

A Mészáros Tibort védő Gerencsér Ferenc azt mondta: védence félelmében rejtőzött el a felelősségre vonás elől, ám kimerült a bujkálásban, ezért adta fel magát. Mészáros Tibor csütörtök éjszaka, több órán át tartó kihallgatásán részletes vallomást tett, amelyben tagadta bűnösségét és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az ügyvéd jelezte: ügyfele csütörtökön senkire nem tett terhelő vallomást, pénteken pedig a szolnoki bíróságon – az előző napi kihallgatásán elmondottakat fenntartva – nem élt az újabb vallomástétel lehetőségével. Gerencsér Ferenc hangsúlyozta: mivel az első fokon eljáró városi bíróság döntése nem jogerős, fellebbeznek az előzetes letartóztatás elrendelése ellen.

A nagytarcsai Herczku Szabolcs és az újszászi Mészáros Tibor – akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a november közepén eltűnt szolnoki házaspár ügyében – csütörtökön önként jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) budapesti épületében.

A gyanúsítottak ellen kiadott körözést és európai elfogatóparancsot, valamint az ügyben kitűzött kétmillió forintos nyomravezetői díjat így visszavonták, de a rendőrök továbbra is keresik a meggyilkolt házaspár két gépkocsiját – tájékoztatott korábban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita közölte: a rendőrök az elmúlt napokban végzett kihallgatások eredményeként kedden találtak rá egy férfi és egy nő holttestére egy használaton kívüli kútban, Újszász határában. A holttestek azonosítása a hozzátartozók közreműködésével csütörtökön megtörtént. Bebizonyosodott, hogy a november 17-én a lakásáról eltűnt Baunok házaspár tetemét találták meg. Haláluk körülményeit szakértők bevonásával továbbra is vizsgálják – tette hozzá.

A 60 éves Baunok István és felesége, a 61 éves Baunokné Hidvégi Julianna Erzsébet november 17-én tűnt el a szolnoki, Kertész úti házukból. A nyomozók gyanúja szerint az említett két 36 éves férfi rabolta el a házaspárt.

A rendőrök múlt pénteken elfogtak egy férfit, aki rokoni kapcsolatban áll Mészáros Tiborral. A férfit szintén emberöléssel gyanúsítják a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban – mondta korábban ügyvédje, hozzátéve: fellebbeznek az előzetes letartóztatás ellen. Tasi Judit hétfőn úgy fogalmazott: nem tudni, milyen bizonyítékok lehetnek, „a hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a védelem a nyomozóhatóság rendelkezésére álló bizonyítékokat megismerhesse”.

(MTI)