Napirend előtti felszólalásom a parlamentben #Párbeszéd

Gepostet von Burány Sándor am Montag, 4. Mai 2020
Hirdetés

Burány Sándor (Párbeszéd) arról beszélt, hogy hétről hétre tízezrekkel nő az álláskeresők száma, áprilisi adatok szerint meghaladja a 330 ezret azok száma, akik elvesztették állásukat. Kifogásolta, hogy a munkaügyi hivatal megszüntette a részletes statisztikai adatok közlését. Azonnali intézkedéseket sürgetett: az álláskeresési járadék összegének felemelését és időtartamának 3-ról 9 hónapra növelését javasolta.        

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: 2010 óta tartó vita a kormány és ellenzék között, hogy segélyt vagy munkát kell-e adni az embereknek. Úgy vélte: most kialakult nehéz helyzet még inkább indokolja a munkahelyteremtésre alapuló gazdaságpolitika megerősítését.

Elmondta: az elmúlt két hétben négy új nagy magyarországi beruházást jelentettek be, amelyek ezres nagyságrendben hoznak létre új munkahelyeket.

Korábban írtuk

Tájékoztatott arról is, hogy megnyitották a kérelmek benyújtásának lehetőségét azon vállalatok számára, amelyek vállalják a munkahelyeket védő beruházások végrehajtását, ehhez a magyar állam a beruházott összeg 50 százalékát odaadja. Eddig 151 vállalat – köztük 124 magyar vállalkozás – nyújtott be ilyen kérelmet, összesen 32 064 munkahely megvédését vállalva, 75,3 milliárd forint beruházással, amihez az állami támogatás mértéke 36,7 milliárd forint – számolt be a miniszter.

Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottsággal folyamatban van az a notifikációs eljárás, amely az ilyen típusú, külön EU-vizsgálat nélkül adható, 800 ezer eurót meghaladó összeget folyósítását teszi lehetővé. A miniszter kitért arra is, hogy eddig 72 vállalat nyújtotta be igényét a kormány által meghirdetett kedvezményes hitelkonstrukcióra, aminek keretében a következő időszakban 450 milliárd forintnyi hitelt fognak kiadni.

Ennek sokkal több értelme van, minthogy segélyt adjunk – hangsúlyozta.