Ezer éve a spájzban
Magyarországon gyakorlatilag az államalapítás korától élnek oroszok. Azóta több hullámban is érkeztek hozzánk, de a sikeres és gyors integráció miatt szinte észrevehetetlen a jelenlétük. A közösség szeretne elismert nemzeti kisebbséggé válni, de eddig háromszor is falakba ütköztek. Körképünk a hazánkban élő oroszokról.
A KSH 2020-ban 5264 Magyarországon élő orosz állampolgárt tartott nyilván, Oroszország budapesti nagykövetsége azonban ennek a dupláját regisztrálta a koronavírus első hulláma alatt. A két szám közötti különbséget az magyarázza, hogy sok ezer magyarországi orosz ingatlantulajdonos csak időszakosan tartózkodik nálunk. A számok azonban nem szólnak a magyar állampolgársággal rendelkező oroszokról, akik életvitelszerűen laknak itt, és részei a társadalomnak. De kezdjük az elején!
Magyarországon már az Árpád-kor óta élnek oroszok, mint ahogy a felvidéki Oroszvár és a kárpátaljai Sárosoroszi nevének eredete is mutatja. Szent István fiának, Szent Imre hercegnek címei között szerepelt a „dux Ruizorum”, azaz az oroszok vezére is. A régi magyar nyelven az orosz szó egyesek szerint királyi ajtónállót, testőrt jelentett, utalva arra, hogy a magyar király testőrségét az államalapítás után varég-oroszok alkották. A Magyarország jelenlegi határain belüli településnevek, Kisoroszi és Nagyoroszi neve pedig onnan ered, hogy Könyves Kálmán galíciai és lodomériai oroszokat telepített ott le.
280 éve is egy jelentős létszámú csoport érkezett. Ők alkották a tokaji Orosz Borvásárló Bizottságot, melynek feladata az volt, hogy I. Péter cár udvarát ellássa magyar borral. Ennek létrejöttétől számítjuk az orosz–magyar diplomáciai és gazdasági kapcsolatok kezdetét is. Mikor I. Pál cár leánya, Alekszandra Pavlovna József nádor felesége lett, őt is népes orosz közösség követte Magyarországra. A legenda szerint az orosz hercegnő javaslatára lett piros-fehér-zöld a magyar zászló is. A Monarchia bukása után hadifoglyok százai maradtak hazánkban, az 1920-as években pedig a fehér gárda tagja menekültek Magyarországra a kommunista üldözés elől. A kis létszámú közösség sikerrel integrálódott a magyar társadalomba, sőt máig működő önálló egyházközséget hozott létre.
Nyelv és lelkiség
Kádár Iván atya 31 éve szolgálja az orosz ortodox híveket Budapesten a Radonyezsi Szent Szergij orosz ortodox egyházközség parókusaként. A hatvanas évei elején járó Iván atya a kárpátaljai Huszton született, magyar apa és orosz anya gyermekeként.
Iván atya elmondja, hogy a mostani budapesti orosz ortodox egyházközséget 1950-ben alapították azok az oroszok, akiket Tito kiutasított Jugoszláviából. Előtte azonban már működött egy orosz egyházközség a Szív utcában, amelyet a polgárháború menekültjei és a hazánkban maradt orosz hadifoglyok hívtak éltere. Iván atya 15 éve temette az utolsó hírmondót, egy 106 éves nénit, aki 1920-ban érkezett Magyarországra, egy magyar hadifogoly feleségeként.
Az egyházközség orosz tagjai jellemzően vegyes házasságban élők, de a hívek fele oroszul is beszélő ukrán, akik vendégmunkásként tartózkodnak itt. Ahogy általában a vegyes házasságokban, itt is az a jellemző, hogy az egyházához jobban kötődő szülő felekezetéhez csatlakoznak a gyerekek, ahol pedig mindkét szülő vallásos, ott a fiúkat az apjuk, a lányokat az anyjuk felekezete szerint keresztelik. A pandémia előtt 120-140 ortodox hívő járt el vasárnaponként a Lendvai utcai liturgiára, a karantén alatt azonban 40-50 főre apadt az állandó látogatók száma. A közösség tagjainak életkora 30 és 50 év között van.
– Az istentisztelet és az egyházi szláv nyelv nagyon fontos az orosz közösség számára, kapocs az egyén és a spirituális kultúra között. Az orosz nyelv kulcs az orosz lelkiséghez és kultúrához, amelyben rendkívüli gazdagság van – magyarázza Iván atya.
A több ezer magyarországi orosz közül azonban csak kevesen látogatják a szent liturgiákat (a szentmise pravoszláv megfelelője – a szerk.), a laicizálódás az oroszokat is eltávolította az egyházuktól. A hívek létszáma időről időre gyarapszik, Iván atya egyházi szolgálata óta sok orosz telepedett le Magyarországon (lásd keretes írásunk), közülük azok járnak a templomába, akik ragaszkodnak az egyházi élethez. Iván atya nem találkozott az elmúlt 31 évben a közösségben olyan emberrel, aki megbánta volna, hogy Magyarországon telepedett le. A hívek zöme erősen kötődik az orosz kultúrához, de Magyarországot érzi a hazájának.
Beszélgetés közben szóba került az oroszok nemzeti kisebbségként való elismerésének kérdése is, ezzel kapcsolatban Iván atya paphoz méltó türelmes választ adott:
– A ruszin, görög, román elismert nemzetiség, akkor miért ne lehetne az orosz is?
Rögös utakon
Az orosz közösség már három kérelemmel is próbálkozott, mindannyiszor sikertelenül. A legutóbbi kezdeményezést Döbrei István nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, 2018 februárjában. Az egyébként mindkét ágon magyar származású férfi az egyetemi tanulmányai alatt kezdett az orosz nyelv és kultúra iránt érdeklődni, később pedig igazi rajongójuk lett. Hangsúlyozza, hogy a kezdeményezés teljes mértékben független minden politikai szándéktól, kizárólag a kulturális értékek, a nyelv, a zene, népi hagyományok fennmaradását hivatott támogatni.
A magyar jogszabályok szerint nemzetiségnek tekinthető az a Magyarország területén legalább száz éve honos, számszerű kisebbségben lévő népcsoport, amelyet nyelve, kultúrája és hagyományai megkülönböztetik a többségi társadalomtól, és olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely kultúrája megőrzésére, történelmileg kialakult közösségei érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
– A Magyar Tudományos Akadémia a definíció által megszabott kritériumok közül valamennyit teljesültnek tekintette, kifogást csak azzal szemben emelt, hogy a honos népcsoporti jelenlét nehezen igazolható, emiatt utasították vissza a kérést – magyarázza Döbrei István.
Ez annyit jelent hétköznapi nyelven, hogy az Akadémia nem látja bizonyítottnak az orosz kisebbség százéves folyamatos jelenlétét. Ami részben azzal magyarázható, hogy az orosz emberek könnyen asszimilálódtak a magyar társadalomba. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan érkeztek további letelepedni vágyók, ezzel párhuzamosan megerősödött a közösségben az akarat, hogy nemzeti sajátosságaikat tartósan megőrizhessék.
Az orosz közösség képviselői az 1861-es javaslatot hozzák fel bizonyítékként, amelyet az 1868. évi nemzetiségi törvényt előkészítő, az Országgyűlés által kiküldött bizottság fogalmazott meg:
„Az országban lakó minden népek, név szerinti a magyar, szláv, román, német, szerb, orosz sat. egyenjogú nemzetiségeknek tekintendők, melyek külön nemzetiségi igényeiket az ország politikai egységének korlátain belül az egyéni és egyesülési szabadság alapján, minden további megszorítás nélkül szabadon érvényesíthetik.”
Tehát az oroszokat már az első nemzetiségi törvény megalkotásakor is kisebbségnek tekintették. Döbrei István hozzáteszi, hogy a magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása során 760 magát orosznak valló állampolgárt jegyeztek fel.
Pezsgő kulturális élet
A kérelmek benyújtásában részt vett Kern Tatyjana is, aki civil foglalkozása mellett 2004-től az Orosz Honfitársak Koordinációs Tanácsának, illetve a Közép-európai Orosz Szövetségnek az elnöke. Tisztségeiből adódóan ő képviseli a hazai oroszokat az Oroszok Világkonferenciáján is. Iván atyához hasonlóan Kern Tatyjana is türelmesen áll a kérdéshez, szerinte akkor fogadják majd el a kérésüket, amikor eljön az ideje.
Büszkén mesél a magyarországi orosz kisebbséghez köthető szervezetekről és kulturális eseményekről. Az orosz kulturális élet a koronavírus-járvány belobbanásáig virágzott hazánkban. Működik orosz borászokat összefogó egyesület, húszéves a budapesti orosz stúdiószínház. Kern Tatyjana nagyon nyitottnak látja a magyar közönséget az orosz kultúrára. Az orosz–magyar zenekar, az Isztoki koncertjei mindig telt házzal zajlanak, és az anyaországból érkező balett-társulatok előadásaira is hamar elkapkodják a jegyeket. Ezek mellett több neves orosz restaurátor és művész is dolgozik hazánkban. A programok egy részét a Budapesten működő Orosz Kulturális Intézet szervezi, amely Oroszország budapesti nagykövetségéhez hasonlóan üdvözli az orosz kisebbség törekvését.
Magyarországon rendezték meg 2018-ban A modern orosz nyelv: a nyelvoktatás működése és problémái című konferenciát. Tizenöt ország száz nyelvtudósa adott találkozót egymásnak ezen az évente ismétlődő eseményen, a konferencia anyagából készített kiadvány pedig az orosz és nemzetközi tudományos életben is nagy megbecsülésnek örvend.
Döbrei István a Demokratának elmondta, hogy tervben van egy újabb kérés leadása, mivel az első világháború végének százéves évfordulója után a legszigorúbb számítások alapján is fel tudnak mutatni egy évszázados jelenlétet a magyarországi oroszok. Bár kétségtelenül igaz az is, hogy utánpótlásukat csak a folyamatos bevándorlás tudta biztosítani, önálló közösségi létük vitathatatlan. Bárhogy legyen is, a kis létszámú közösség felbecsülhetetlen kulturális értékeket képvisel. Talán a következő próbálkozásukat kedvezően bírálja el a magyar fél.
A hazai orosz közösség derékhadát mára olyanok teszik ki, akik az elmúlt évtizedekben telepedtek le Magyarországon. Az indokok pedig éppen annyira sokszínűek, mint maga az orosz közösség.
Tatyjana egy szerelemnek köszönhetően került Magyarországra. Szüleivel Novovoronyezsben élt, ahová a hetvenes évek végén magyar mérnökök érkeztek továbbképzésre. A fiatal orosz lány beleszeretett egy magyar mérnökbe, majd követte, amikor az hazatért Magyarországra.
– Egy hatalmas országból jöttem, de büszke vagyok rá, hogy Magyarországon élhetek. Az elmúlt 40 év alatt a magyarok mindent megtettek, hogy ezt a kis gyöngyszemet tovább fényesítsék, megőrizzék az értékeiket. Az unokáim miatt remélem, hogy sikerül – mondja Tatyjana, aki noha tökéletesen beilleszkedett, orosz gyökereiről sem akar lemondani. Három gyermeke természetesen magyarul és oroszul egyaránt anyanyelvi szinten beszél.
Anna művészettörténész, néhány éve a férjével költözött Magyarországra. Ötvenévesen döntöttek úgy, hogy maguk mögött hagyják az orosz fővárost, és életük második felét külföldön élik le.
– Először Angliára gondoltunk, tervezgetés közben aztán eljutottunk Magyarországra is. Nagyon megtetszett az ország, végül úgy döntöttünk, hogy inkább Budapesten telepedünk le – emlékszik vissza.
Tapasztalatai szerint az oroszokra és a magyarokra egyaránt jellemző, hogy egymásról alkotott képet a második világháború keserű tapasztalatai formálták. Ő azonban jól ismeri a két nép történelmét, tudja, hogy meg lehet találni a közös múlt számtalan szép epizódját is.
A világpolitikai helyzet, illetve az amerikai kormány Közép-Európára nehezedő nyomása miatt felerősödött térségünkben az oroszellenesség. Az orosz közösségeket körbelengi a gyanú, hogy Oroszország meghosszabbított kezeként működnek az európai országokban. A bőséges nyugat- és közép-európai tapasztalatok birtokában lévő Fegya szerint legalábbis ez a helyzet. Magyarország üdítő kivétel a térségben, itt háborítatlanul élhet az orosz közösség, kétértelmű és gúnyos megjegyzések nélkül.
– Nagyon kedvesek az emberek; amikor kiderül, hogy orosz vagyok, akkor mindenki azonnal felsorolja azokat az orosz szavakat, amelyeket ismer, néha igen vicces szituációk származnak ebből. Szeretek itt élni. Egyetlen dolog fáraszt, amikor azt hiszik, hogy imádom a vodkát, és ismerem a szovjet autókat, csak mert orosz vagyok – teszi hozzá.
Andrej és családja egy uráli nagyvárosból, Permből költözött hozzánk.
– A tudósok azt mondják, hogy az Urál a magyarok őshazája. A térségben még ma is ott élnek a magyar nép távoli rokonai: a hantik, manysik, komik. Mi éppen onnan jöttünk ide élni, ahonnan a magyarok – mondja nevetve az 51 éves Andrej, aki ingatlanközvetítőként dolgozik Budapesten.
Korábban sokat hallottak Magyarországról, többek között azt, hogy Budapest az egyik legszebb város Európában. Egy orosz közmondás szerint azonban „inkább egyszer látni, mint százszor hallani róla”, ezért 2004-ben itt töltötték a családi vakációt. Az ország annyira megtetszett nekik, hogy évente visszatértek, 2014-ben pedig tartózkodási engedéllyel Budapestre költöztek.
Noha furcsának tűnhet, de oroszokkal beszélgetve egy dolog mindig kiemelt helyen szerepel hazánk kapcsán: a sokféle friss zöldség és gyümölcs. A zord orosz tájakon ezekből ugyanis hiány van.
– Ha lenne tengere, akkor Magyarország Európa legjobb országa lenne. Nem tökéletes, de minden úgy van jól, ahogy van. Ha megnyerném a lottót, akkor is itt élnék – mondja Vika, aki boltot üzemeltet a fővárosban. A harmincas évei végén járó hölgy szintén egy nyaralás alatt ismerkedett meg Magyarországgal. Egy barátnőjét látogatta meg az egyik vidéki városban, ezalatt szerette meg a magyar életet. A véletlen folytán nyílt rá lehetősége, hogy vállalkozását Budapesten bővítse, egy idő után pedig teljesen átköltözött hazánkba.