Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást – számolt be róla a Magyar Nemzet is. Másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték a Momentum korábbi elnökét, amiért a 2018-as demonstráción füstgránáttal dobálózott. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. A volt momentumos elnök szerint az, hogy részt vett a tüntetésen, annyit jelent, hogy élt a véleménynyilvánítás szabadságával, ám továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. Fekete-Győr András az ATV műsorában leszögezte, szerinte jelenleg ő egy koncepciós per áldozata. A politikus úgy fogalmazott:

Hirdetés

Egy koncepciós eljárásban vagyunk. Azok, akik megélték az államszocialista időket, talán láttak vagy olvastak ilyenekről.

A volt Momentum-elnök azt mondta, 2018-ban a magyar emberekért tüntettek, mire a műsorvezető megjegyezte, hogy nem a tüntetés miatt kapta a büntetést. Fekete-Győr András válaszul egyből rávágta: 

Dehogynem.

Korábban írtuk

A politikus ezután vádaskodásba kezdett, gondolatmenetében kitért arra, hogy másodfokon az ügyészség hozzáállása miatt találták bűnösnek, miközben a műsorban – helyesen – az is elhangzik, hogy az ítéleteteket nem az ügyészség, hanem a bíróság hozza meg. A Momentum politikusa erre kijelentette: én nem fogom a bíróságot elítélni, megyünk tovább, tehát jön a harmadfok, fellebbezünk és bízunk abban, hogy fel fognak menteni.

A felelősségvállalás látványos elkerülése miatt több politikus is felszólalt

„Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye” – így reagált Hollik István a bíróság ítéletére, amely szerint Fekete-Győr Andrást börtönbüntetésre ítélték. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán azt írta, Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában a bíróság bűnösnek találta, adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról, és visszavonul-e a közélettől?

Ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek azt mondta, Fekete-Győr András morálisan egyértelműen méltatlanná vált arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyen.

„Aki hivatalos személy elleni erőszakot követ el csoportosan, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel mérlegelése kapcsán a bíróság ugyanakkor figyelembe szokta venni a súlyosbító és az enyhítő körülményeket is”

– fogalmazott.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.