A baloldal nem áll le, és láthatóan továbbra sem segíteni, hanem gátolni akarja a védekezést álhírekkel és minden létező módon – rögzítette a nagyobbik kormánypárt.

Hirdetés

Bangóné Borbély Ildikó pedig szorosan a kamuvideós Korózs nyomában halad a kamuzásban. Ma éppen az induló gyorstesztelésekről hazudnak, amely elsőként a szociális dolgozóknál, az egészségügyi dolgozóknál, jövő héttől a bölcsődékben, óvodákban, valamint az iskolákban indul, és hatalmas logisztikai feladatot jelent – írták.

Köszönet az orvostanhallgatóknak és mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben és a tesztelésben. Egész Európában rendkívüli a járványhelyzet, napról napra több a beteg és nő a nyomás a kórházakon, ezért megkérjük a baloldalt, ha már segíteni nem akar, akkor legalább ne zavarja a védekezést! – zárták soraikat.

Bangóné: A kormány nem készült fel

A kormány nem készült fel az iskolákban, az óvodákban, a bölcsődékben, valamint az egészségügyben dolgozók koronavírus miatti, most induló rendszeres országos tesztelésre – közölte az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.

Bangóné Borbély Ildikó a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, a kormányhivatalok csak egy november 17-én kiküldött levélben kezdték el felmérni a polgármestereken keresztül, kik tudnának segíteni a 191 ezer ember szűrésében.

A képviselő szerint az influenza elleni oltáshoz hasonlóan a miniszterelnök megint úgy jelentett be egy intézkedést, hogy nem biztosították az ahhoz szükséges feltételeket.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta azt is, a kormány most azoktól az önkormányzatoktól kér segítséget, amelyekkel szemben egy éve hadjáratot folytat.

A harc helyett ideje lenne annak, hogy a kormány partnernek tekintse az önkormányzatokat – hangoztatta.

Szóvá tette, hogy az országos szűrés nem vonatkozik az iskolák technikai alkalmazottaira és a digitális oktatásban résztvevő pedagógusokra, akik a diákok felzárkóztatása, érettségire történő felkészítése miatt bejárhatnak az iskolákba.

Értelmezése szerint a háziorvosoktól is elvárnák, hogy vegyenek részt a szűrésben, holott most is üres 522 praxis, ezért nem megengedhető, hogy fertőzésnek tegyék ki a háziorvosokat.

Elmondta, az egyik legjobb védekezés a teljes lakosság szűrése lenne. A kormány azonban hosszú hónapokig nem tett semmit, a fideszes képviselőknek ugyanis fontosabb volt nyáron „adriázni, jachtozni, balatonozni, az alaptörvény és a választási törvény módosítását előkészíteni”, mint felkészülni a járvány második hullámára – mondta.

Arra szólított fel, a kormány teremtse meg a biztonságos, akadálymentes és rendszeres szűrés feltételeit.

MTI
Kormányzati kapkodás az országos tesztelés körül

Bangóné Borbély Ildikó: Kormányzati kapkodás az országos tesztelés körül

Posted by MSZP on Friday, November 20, 2020
Korábban írtuk