Felhívták a figyelmet arra, hogy 2023-ban négy új kormányablak nyílt, már lehet távolról sorszámot húzni a Kormányablak mobilalkalmazásban, valamint hatékonyabban segítik a vak, gyengénlátó, siket és nagyothalló emberek akadálymentes kiszolgálását.

Hirdetés

A fejlesztések az idén is folytatódnak, egyebek mellett három új helyszínnel és két kormányablakbusszal bővül a kormányzati ügyfélszolgálatok hálózata.

Hozzátették: tavaly Battonyán, Eleken, Fertődön és Újszászon nyílt kormányablak, így a lakosság több mint kétharmada él olyan településen, ahol működik kormányzati ügyfélszolgálat. A kormányablakbuszokban az ország többi településén élők is tudnak lakóhelyükön ügyet intézni: a 25 járműből álló flotta tavaly 5629 alkalommal látogatott el a kisebb településekre, és közel 50 ezren intézhették helyben ügyeiket.

A minisztérium kiemelte, hogy 2024-ben tovább folytatódik a több mint háromszáz helyszínen elérhető kormányablakrendszer fejlesztése, így Dunaharasztiban, Turán és Túrkevén kormányablak nyílik, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Zala vármegyében pedig egy-egy újabb kormányablakbusz áll szolgálatba.

Korábban írtuk

Rámutattak arra, hogy jelentős fejlesztés valósult meg tavaly az akadálymentesítésben: mára Braille-térképek segítik a vak és gyengénlátó ügyfeleket, emellett az előző két évhez hasonlóan idén is indulnak jelnyelvi tanfolyamok, hogy minden kormányablakban legyen ügyintéző a siket és nagyothalló ügyfelek segítésére.

Tavaly óta a Kormányablak mobilalkalmazás segítségével már távolról is lehet sorszámot húzni, akár már indulás előtt, így az utazással töltött idővel rövidülhet a várakozás – emlékeztettek.

A fejlesztéseket az ügyfelek egyértelműen pozitívan értékelték, az ügyfél-elégedettségi kérdőívet kitöltők közel 80 százaléka ugyanis úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatás színvonala 2023-ban tovább javult – áll a közleményben.