Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Fülöp Attila a Befogadlak – egy nap a nevelőszülőkért című rendezvénysorozat szombati pécsi programjait beharangozó sajtótájékoztatón közölte: Magyarország nem lehet közömbös a gyermekvédelmi rendszerben nevelt 23 ezer gyermek és az ő majdani utódaik jövője iránt.

„Nagyon nem mindegy”, hogy ezek a gyermekek szintén valamilyen ellátóintézményre szorulnak majd, vagy pedig állással rendelkező, családos, adófizető állampolgárok lesznek – hangoztatta.

Megfogalmazása szerint a fél éve indult Befogadlak elnevezésű nevelőszülői programmal „hús-vér valóságában” kívánják megmutatni, hogy kikről szól a gyermekvédelem. Hangsúlyozta, a rendszerben kifejezetten értékes gyermekek élnek, és ezt a leghitelesebben, a legjobban ők maguk tudják megmutatni. A programsorozattal egyúttal a nevelőszülők munkáját is szeretnék megköszönni – tette hozzá.

Fülöp Attila elmondta: a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben szombaton tartandó programok nemcsak nevelőszülőknek és az általuk nevelt gyermekeknek, hanem minden érdeklődőnek szólnak. A sorozat utolsó rendezvényét május 19-én a fővárosi Várkert Bazárban tartják, egész napos foglalkozásokkal, meglepetéskoncertekkel – ismertette az államtitkár.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a gyermekvédelem rendszerváltás utáni szakmai irányváltására is kitérve arról beszélt, hogy a 23 ezer gondozott gyermek közül mára 15 ezren családokban élik mindennapjaikat a nevelőszülők vállalásainak köszönhetően, és nem a „Kolhoz szemléletű, fóti gyermekváros típusú összezsúfoltságban”. Ez egy nagy eredmény, csodálatos vállalás – méltatta a szakma és az ötezer magyarországi nevelőszülő erőfeszítéseit a politikus.

Őri László (Fidesz-KDNP), a megyeszékhely alpolgármestere üdvözölte, hogy Szekszárd, Salgótarján, Győr és Székesfehérvár után Pécs adhat otthont a rendezvénynek, a Zsolnay-negyed csodálatos környezetében. Kitért arra: bízik abban, hogy a program nyomán még többen jelentkeznek nevelőszülőnek.

Fülöp Attila az MTI-nek elmondta, a kormányzat gyermekvédelem-fejlesztési iránya egyértelmű, az a gondozottak számára lehető legjobb elhelyezést szolgálja. Az államtitkár célnak nevezte, hogy a 23 ezer gondozott közül minél többen kerüljenek nevelőszülőkhöz, a gyermekotthonokban élő gondozottak elhelyezési intézményeit pedig nagyról kis létszámú, korszerű otthonokká fejlesszék.

A fóti gyermekvárossal kapcsolatban azt mondta, a témából ellenzéki politikusok akarnak ügyet generálni; a 23 ezer gondozott közül már csak 50-60 gyermeket nevelnek az ottani intézményben.