Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

A 30 millió forinttal támogatott munkálatok során hőszigetelő burkolással növelték az épület energiahatékonyságát, átalakításokat végeztek az épületen, és új nyílászárókat szereltek be. A székelyvarsági iskolaavató a templomi szentmisével kezdődött, majd az iskolánál folytatódott. A résztvevőket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte.

A politikus az esemény után az MTI-nek elmondta: a magyar állam fontosnak tartja a magyar oktatási rendszer megerősítését, hogy minden magyar és vegyes házasságban született gyerek a bölcsődétől az egyetemi szintig magyarul tanulhasson. Hozzátette: a magyar nemzetpolitikának a következő években is az identitás megőrzése, megerősítése, a családok és a magyar gazdaság megerősítése áll a középpontjában.

Potápi Árpád János megemlítette: arra is kitért a beszédében, hogy a magyar közösségnek mennyire fontos, hogy minden szinten képviselve legyen, és meg tudja mutatni az erejét. „Kértem az embereket, hogy aszerint szavazzanak, ahogy a misén a plébános úr is javasolta: arra adják a voksukat, akinek a nevét könnyen el tudják olvasni” – nyilatkozta az államtitkár.

A Székelyudvarhelytől 32 kilométerre északra fekvő Székelyvarságon közel 1600-an laknak, a 2011-es népszámláláson a lakosság 99,7 százaléka vallotta magát magyarnak. A település Kőrösi Csoma Sándorról elvezett 8 osztályos iskolájában mintegy 200 gyermek tanul. Székelyvarság határában – szintén magyar állami támogatással – ülőliftes sípálya épül.