Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A 9 órakor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalásokat követően lesz a zárószavazás a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról.

Megkezdődik a honvédelmi adatkezelésekről szóló, indoklással együtt 134 oldalas törvényjavaslatot tárgyalása a parlamentben. Az újraszabályozott különleges jogrend miatt új honvédelmi törvény lép hatályba novemberben, ezzel indokolja a kormány a honvédelmi célú adatkezelési szabályok felülvizsgálatát.

Az Országgyűlés megvitatja az Állami Számvevőszék 2021-es szakmai tevékenységéről és az intézmény működéséről szóló beszámolót is.

Általános vita lesz a magyar kormány és a Visegrádi Szabadalmi Intézet közötti székhely-megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról, amely rendezi az intézet jogi státuszát, illetve meghatározza a tisztségviselőknek biztosított mentességek és kiváltságok körét.

Korábban írtuk

Uniós jogharmonizáció a célja annak Nagy-Britanniával kötött beruházásvédelmi egyezmény megszüntetésének, amely szintén szerepel a napirenden. Ugyanakkor az Ománnal kötött a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást most tervezi kihirdetni az Országgyűlés.