Fülöp Attila a videóban kifejtette, hogy a beszédfogyatékosság már szintén feljogosít erre a támogatásra.

Hirdetés

Ebben azok a 18. életévüket betöltött „honfitársaink” részesülhetnek, akiknek a kommunikációját tartós fogyatékosság miatt gátolja a beszédhiba és ez olyan élethelyzetet eredményez, amely támogatásra jogosítja őket – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy szakmai civil szervezetek közösen alkották meg a jogszabályokat, „és ezzel egy újabb területet, egy újabb kört tudtunk támogatásban részesíteni”.

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy továbbra is a fogyatékosügyben új munkahelyeket hozzunk létre, újabb támogatásokat tudjunk adni és újabb akadályokat tudjunk lebontani a jövőben

– fogalmazott Fülöp Attila.

Korábban írtuk

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a törvénymódosítás értelmében évente mintegy háromezer embernek tudnak így segíteni.