Fülöp Attila elmondta, hogy olyan akkreditált foglalkoztatókkal folytatott szakmai egyeztetést, amelyek a piaci működésük mellett arra tettek vállalást, hogy nagy létszámban alkalmaznak megváltozott munkaképességű munkavállalókat.

Hirdetés

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány számára kiemelten fontos a munkaalapú társadalom építése. „Ha munka van, minden van” – tette hozzá. Mint mondta: ez kifejezetten igaz abban a közegben, a fogyatékossággal élők világában, ahol a legalacsonyabb volt 2010 előtt a foglalkoztatási ráta. Az ő foglalkoztatási integrációjukhoz évek óta külön támogatást és segítséget is biztosít a kormány – fűzte hozzá.

„A kormány arról döntött, hogy az idei évben külön támogatásban részesíti, az egyébként is meglévő támogatáson túl, azokat a cégeket, amelyek misszió szerűen foglalkoztatnak fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű honfitársakat”

– húzta alá. Ez – a meglévőn túl – 9,1 milliárd forint támogatást jelent.

Hozzátette: a támogatás arra nyújt fedezetet, hogy ez a foglalkoztatás megmaradjon. Megjegyezte, jelenleg 50 százalékos a foglalkoztatás ebben a „célcsoportban”. Ez az arány 2010-ben még csak 18 százalék volt, vagyis mára két és félszeresére növekedett. Hangsúlyozta: a cél az, hogy ez az arány növekedjen.

Korábban írtuk

A politikus kitért arra is, hogy idén egyszerűsödött a már foglalkoztatási jogviszonyban álló megváltozott munkaképességűek ellátási igénylésének lehetősége. Ez azt jelenti, hogy a korábbiakkal szemben azok is igényelhetnek rokkantsági, rehabilitációs ellátást, akiknek munkahelyük van – mondta Fülöp Attila.