A politikus elmondta, hogy a hajléktalanok téli ellátásának megszervezéséről széles körű egyeztetést folytattak, amelybe a rendőrséget, a mentszolgálatot, a fővárosi önkormányzatot, a megyei jogú városok képviselőit, valamint a hajléktalanellátásban tevékenykedő szervezetek képviselőit is bevonták.

Hirdetés

„A hajléktalanellátásban az együttműködés a legfontosabb” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: Magyarországon jelenleg 240 szervezet felel a hajléktalanok ellátásáért, és a feladatok elvégzéséhez rendelkezésre állnak a szükséges források a költségvetésben.

Közlése szerint országosan 78 százalékos a férőhelyek kihasználtsága, Budapesten pedig 77 százalékos, „tehát van elég férőhely, igénybe lehet venni az ellátórendszer szolgáltatásait.” Felidézte azt is, hogy az elmúlt öt évben sosem érte el a kihasználtság országosan a 100 százalékot.

Fülöp Attila beszámolója szerint a rendelkezésre álló bentlakásos férőhelyek száma évek óta meghaladja a 12 ezret. A „hirtelen helyzetek megoldására” szolgáló éjjeli menedékhelyeken ugyancsak 70-80 százalék között mozog a kihasználtság aránya – jegyezte meg.

Az államtitkár hangsúlyozta: mindenkit arra kérnek, hogy amikor a hideg eljön, vegye igénybe a szolgáltatásokat, mert „a hidegben kint tartózkodni nemcsak méltatlan, de életveszélyes is.”

A budapesti hajléktalanellátás kapcsán „egyetlen kérdőjel maradt” az egyeztetések során – mondta Fülöp Attila. Szavai szerint a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott hajléktalanellátó hely feladatellátásában jelentkeztek nehézségek.

„Azt gondolom, hogy a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni rút dolog” – kommentálta az ügyet az államtitkár, megjegyezve: a Magyar Evangéliumi Testvérközösség adótartozást halmozott fel, emiatt von le a szervezettől pénzt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hozzátette: a szervezetnek ebben a helyzetben is teljesítenie kell a kötelességeit, „ahogy azt az országban másik 30-40 intézmény is megteszi, amelyik ugyanilyen normatívát kap.”

Közölte továbbá: a Magyar Evangéliumi Testvérközösség az elmúlt 13 évben 8,6 milliárd forint támogatást kapott. A szervezet Budapesten az ellátás 5 százalékáért felel, országszerte körülbelül ezer emberről gondoskodik. „Abban bízunk, valóban azt tartják szem előtt, hogy a rájuk bízott emberekről gondoskodjanak, pláne, ha kezdődik a téli időszak” – jegyezte meg az államtitkár.

Korábban írtuk