Fülöp Attila kiemelte: a gála a foglalkoztatottakról szól, arról, hogy az is tud értéket előállítani, akinek megváltozott a munkaképessége. Az élet számos területén tevékenykednek és alkotnak maradandót ezek az emberek, akár a sportban vagy a művészetben is.

Hirdetés

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztassanak, kell egy vezető, aki nem fél attól, ha kerekesszékes jelentkező érkezik az állásinterjúra, mert arra figyel, mi az az érték, amit a jelentkező nyújthat. A kormánynak ehhez kell ösztönzőket adnia, nem a segélyek kiszolgáltatott világához – fűzte hozzá.

Fülöp Attila elmondta, három éve indult az Érték vagy! elnevezésű program. Álláskereső oldallal, konferenciákkal és a díjjal segítik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Idén kiadtak egy albumot, amely bemutatja, mit jelent az, hogy a fogyatékossággal élők egy közösség aktív tagjai kívánnak lenni. Jelezte, bízik abban, lesznek olyan gazdasági társaságok, melyek ennek hatására nyitottabbak lesznek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.

A hétfői díjátadón Az év befogadó munkáltatója a Szerencsejáték Zrt. lett, Az év fejlesztő foglalkoztatója a Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény, Az év foglalkozási rehabilitációs szolgáltatója a KézenFogva Alapítvány, Az év rehabilitációs munkáltatója a Mécses Szolgáló Közösség Egyesület, négy munkavállaló pedig Mindennap hős díjat vehetett át.

Korábban írtuk