Gál Kinga, az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége programjáról és az Ukrajnának szánt segítségnyújtásról folytatott vitáját követően, magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Ukrajna pénzügyi támogatása lényeges, előbb azonban tisztázni szükséges, hogy mennyi pénz ment a háborúban álló országnak, és a támogatások hogyan hasznosultak.

Hirdetés

Közölte: Ukrajna megsegítésének nem lehet megoldása a közös hitelfelvétel, ilyen tervet Magyarország nem tud támogatni. A háborús állapotok várható elhúzódása miatt nehéz négy évre előre tervezni. Nehéz megmondani, milyen finanszírozásra lesz szüksége Ukrajnának, ezért – szavai szerint – fontos, hogy támogatás felülvizsgálata évente megtörténjen. Az Európai Tanács február elsejére tervezett rendkívüli ülésén ezt a javaslatot kellene megtárgyalniuk a tagállami vezetőknek – mondta.
Gál Kinga szükségesnek nevezte, hogy az uniós tanács belga elnöksége visszatérjen az „áterőltetett, elhibázott brüsszeli migrációs paktumra”. Az európai migrációs politika következményeit ugyanis ártatlanok szenvedik el Nyugat-Európa utcáin, miközben erősödik az antiszemitizmus – hívta fel a figyelmet.
„Gyökeres változás kell, hogy megállítsuk az illegális bevándorlást a megerősített külső határokon. Azokat a tagállamokat pedig, amelyek védik a külső határokat, anyagilag is támogatnia kell Brüsszelnek” – fogalmazott.
A politikus hangsúlyozta: véget kell vetni az európai unió döntéshozatalában tapasztalható jogállamisági kettős mércéjének. Megengedhetetlennek nevezte, hogy rendszeresen és alaptalanul veszik célkeresztbe Magyarországot. Történik ez aközben, hogy a Varsóban hetek óta tartó jogsértésekkel kapcsolatban „Brüsszel mélyen hallgat” – hívta fel a figyelmet. Nem szabad megengedni ezt a kettős mércét, ez ugyanis az unió egységét veri szét – húzta alá.
Gál Kinga végezetül reményét fejezte ki, hogy a júniusi európai parlamenti választások alkalmával változás lesz, és „a szuverenista oldal véget tud vetni a brüsszeli képmutatásnak”.

Korábban írtuk