Hirdetés

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az általa indított podcast adásában felidézte, hogy a klub az Egyesült Államok talán legjelentősebb ifjúsági szervezete, amelynek vezetője, Gavin Wax a májusban Budapesten megrendezendő CPAC-konferencia miatt látogatott Magyarországra. A szervezet tavaly John Foster Dullesról, az Egyesült Államok 1953 és 1959 között szolgáló külügyminiszteréről elnevezett díjjal tüntette ki a magyar kormányfőt.

Arról, hogy miért Orbán Viktort jelölték az elismerésre, Gavin Wax azt mondta: „ez egy újabb fontos lépés, hogy hidakat hozzunk létre a kialakulófélben levő, illetve már kialakult magyar és szélesebb konzervatív mozgalmak felé”. Ezek a hidak kulcsfontosságú mérföldkövek a transzlatlanti együttműködés felé – hangsúlyozta.

Azt hangoztatta: „nagyon sok inspirációt merítünk Orbán Viktor és kormánya tevékenységéből, ami üdítő és egyedülálló, mert nem látunk hasonlót Európában. Nem látunk hasonlót Nyugat-Európában, és egész bizonyosan nem látunk semmi hasonlót a szélesebb nyugati világban sem”.

Kovács Zoltánnak az illiberalizmusra vonatkozó kérdésére Gavin Wax kifejtette, hogy a baloldal által használt terminológia – illiberális vagy illiberalizmus – egyértelműen egy olyan narratíva kialakításának a része, ami megpróbálja úgy beállítani az embert, hogy valami ellen van, nem pedig valami mellett.

Korábban írtuk

Ezen a ponton Gavin Wax alapvető fontosságúnak nevezte az olyan intézményeket, mint az Alapjogokért Központ, amely vendégül látja a CPAC Magyarországot. „Kialakítanak egy ellennarratívát, nem pedig egyszerűen elfogadják a baloldal által létrehozott keretet” – érvelt.

A republikánus politikus úgy fogalmazott: „mi nem egyszerűen valami ellen vagyunk, mi valami mellett állunk ki”. Támogatjuk a gyermekek születését, a családok megerősítését, az erősebb határokat – sorolta, hozzátéve: üdítő azt látni, hogy más országok, köztük Magyarország, nem csak magáévá teszik ezeket az eszményeket, hanem kormányzati politika szintjén meg is valósítják azokat.

Kovács Zoltán felvetésére a fiatal republikánus beszélt arról is, hogy az amerikai demokraták és az európai baloldal taktikája az, hogy beillesszenek mindent a saját keretükbe, a „woke-izmus” keretébe, ami mindenre hatással van, az emberi jogok meghatározásától a korrupció meghatározásán át egészen annak a meghatározásáig, hogy miként kell a társadalmat kormányozni.

„Véleményem szerint ez egy alattomos politikai és kulturális ideológia, melynek célja a társadalom szövetének szétrombolása” – hangoztatta Gavin Wax, azt is jelezve, hogy a woke ideológia, „ami a legnagyobb amerikai export Európa és a világ többi része felé”, kezd a „feje tetejére állni”, az emberek kezdenek felébredni ezekkel az erőkkel szemben.

Azt mondta, örömmel látja, hogy Magyarország és a CPAC Magyarország egyfajta fókuszponttá kezd válni az ilyen elképzelések tekintetében, valamint annak megvitatásában, hogy miként lehet ezekkel szemben hatékonyan felvenni a harcot. „Magyarország mindezt bizonyos szempontok alapján egy politikai programmal közelíti meg, és úgy gondolom, hogy ezt az Egyesült Államokban is át lehetne venni” – emelte ki Gavin Wax, aki példaként említette, hogy Floridában hasonló törvényeket fogadtak el annak érdekében, hogy az iskolákon kívül tudják tartani az LMBTQ-propagandát, tehát itt vannak közös pontok.

A republikánus politikus egyúttal amellett érvelt, hogy az Egyesült Államoknak figyelemmel kell követnie a nemzetközi trendeket, eseményeket és olyan forrásokból kell inspirációt merítenie, mint Magyarország, ahol a magyar állam konzervatív politikai programot valósít meg.