Fotó: parlament.hu (képernyőfotók, szerk.)
Hirdetés

Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy sose volt egyértelműbb, hogy két Magyarország van, az egyik a NER-es elit, az oligarchák és fideszes politikusok Magyarországa, a másik az átlagpolgároké.

Utóbbi, ha bemegy a boltba azt látja, hogy minden napról napra egyre drágább, egyre kevesebbet érnek a bérek és nyugdíjak. Önök magánkórházakban gyógyulnak, a gyerekeik magániskolákban tanulnak, miközben az állami iskolákban lassan nincs elég pedagógus, aki megtartja az órákat, és nem tudhatják az emberek, kiér-e a mentő egy súlyos esethez – fogalmazott.

Meddig tart ez még, és mikor ismerik el a felelősségüket? – kérdezte.

Korábban írtuk

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a politikai humor műfaja azért szűnt meg, mert önök valóssággá tesznek mindent, ami ebbe tartozik. Ide sorolta, azt is, hogy Dobrev Klára alakítana a jövőben kormányt Magyarországon.

A miniszter hazugságnak nevezte az elhangzottakat és azt kérdezte, milyen alapon állítja ezeket a képviselő, ezeknek semmilyen valóságalapja nincs. Megjegyezte: a faji- és osztályalapú gondolkodás nem áll távol a DK-tól, de ha ez nem tűnt volna fel a képviselőnek, elég lett volna, ha a közösen választott miniszterelnök-jelöltjüket, Márki-Zay Pétert meghallgatta volna, aki egyszerre kívánta képviselni a fasisztákat és kommunistákat.