Hiába próbálja bizonygatni évek óta „néppártosodását”, ismét bebizonyította a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, hogy megrögzött antiszemita: az Origóhoz eljutott 2020-as belső levelezésben Gyöngyösi ugyanis súlyosan zsidóellenes kijelentéseket tett, Orbán Viktor miniszterelnököt támadva.

Hirdetés

A lap birtokába került belső levelezésben a Jobbik elnöke ugyanis változatlanul a régi idők otromba antiszemitizmusát mutatja. Az e-mail-váltás 2020. január 9-én, Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, jelenlegi pártelnök, akkori elnökhelyettes, illetve Stummer János akkori Jobbik-alelnök, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori elnöke között zajlott:

A Jobbik vezérkara azt vitatta meg, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki „az iráni helyzettel kapcsolatban” megfogalmazott közleményükben. Az aktualitást az adta, hogy az Egyesült Államok likvidálta az iráni kémfőnököt, a terrortámadásokért felelős Kászim Szulejmánit. Gyöngyösi Márton a készülő közlemény szövegéhez fűzött észrevételei egyikeként szó szerint a következőket írta Stummernek: 

„Orbán provokációnak is beillő megjegyzését nem akartam közvetlenül kommentelni, inkább indirekt módon, az USA lépésének kritikáján és elítélésén keresztül. Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni.”

Korábban írtuk

A lap megjegyzi, a botrányos mondatot azok után írta le Gyöngyösi, hogy számtalanszor nyilatkoztak arról, hogy ők már nem antiszemiták, arra hivatkozva, hogy már megváltozott az álláspontjuk. A 2020. januári elektronikus levélből idézett mondat azonban romba dönti a Jobbik vezetőinek, legfőképp a párt elnökének a szavahihetőségét, amikor az antiszemitizmus elítéléséről beszél.

Hiába magyarázkodott azóta Gyöngyösi Márton, a fentiekből az derül ki, hogy nem csupán egy átgondolatlan, rosszul sikerült felszólalás volt, hanem az antiszemita meggyőződéséből fakadó politikai programpontnak tekinthető, éppen úgy, mint amikor 2012-ben a magyar parlamentben a zsidó képviselők listázását követelte.

Akkor azt mondta, ideje lenne listát készíteni arról, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Ezt követően is több alkalommal tett kifejezetten zsidógyűlölő, antiszemita kijelentéseket Gyöngyösi Márton. Az egyik ilyen a Jobbik lakossági fórumán történt, ahol a jelenlegi pártelnök arról beszélt, hogy minden izraeli állampolgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent. – Tehát ez az Izrael, és ennek az Izraelnek minden egyes állampolgára – meggyőződésem szerint – járjon bárhol a világon, nem csak Magyarországon, ab ovo, tehát már ránézésre és messziről, és anélkül, hogy tudnám, hogy kiről van szó, meggyőződésem szerint nemzetbiztonsági kockázat – fogalmazott Gyöngyösi.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemezt honlapján.