Fotó: MTI/Komka Péter
Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos (b2), Vécsey László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b), Bazan Tibor polgármester (j2) és Palya Zoltán, Bag polgármestere (j) a Magyar falu program keretében megújult hévízgyörki Deák Ferenc utca átadásán 2023. szeptember 14-én

Gyopáros Alpár felidézte, hogy Hévízgyörk a Magyar falu program indulása óta több mint 270 millió forintnyi fejlesztést hajthatott végre a program keretében. Hangsúlyozta: a kormány figyel arra, hogy milyen igényeket fogalmaznak meg a falvakban élők, és ezeket a javaslatokat beépítik a programba, megjelennek a pályázatokban.

Hirdetés

A kormánybiztos közölte, hogy a program meghirdetése óta, az elmúlt mintegy négy évben 2900 önkormányzati fenntartású utcát újítottak fel 68 milliárd forintból és 1300 járdaszakaszt építettek több mint 7 milliárd forint értékben. A falvakat összekötő, állami kezelésben lévő utakból 3800 kilométer újult meg, az év végére, a jövő esztendő elejére pedig ez a szám eléri a 4000-et – tette hozzá.

Vécsey László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Hévízgyörkön másfél évtizede kiegyensúlyozott fejlesztés zajlik. Mindez nagymértékben köszönhető a Magyar falu programnak, amely ott, a Galga mentén különösen nagy jelentőséggel bír – fűzte hozzá.

Bazan Tibor, a község fideszes polgármestere a többi között a településnek adott kormányzati források jelentőségéről beszélt, mert – úgy fogalmazott – Hévízgyörk kizárólag pályázati forrásból tud fejlesztéseket megvalósítani, a saját bevétel az önerő és a működés biztosításához elegendő.

A Deák Ferenc utca 450 méter hosszú, kétoldali szegéllyel megépült aszfaltútjához 45 millió forintot adott a Magyar falu program, amihez 18 millió forint önerőt tett hozzá a település.

Korábban írtuk