Gyopáros Alpár hangsúlyozta: szerte az országban a program három évvel ezelőtti indulása óta 3000 nyertes pályázatot tudtak hirdetni, amelyek során utak, kerékpárutak újulhattak meg 68 milliárd forintos állami támogatásból. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzati tulajdonban levő utak felújítása mellett a településeket összekötő állami kezelésű utakból 3000 kilométernyi utat újítottak fel ugyanezen időszak alatt.

Hirdetés

Kitért arra is, hogy a Magyar falu program az 5000 fős lélekszám alatti településeket célozza, mintegy 2880 ilyen település van, korábban nem volt számukra ilyen célzott kistelepülésfejlesztési program. Hangsúlyozta azt is, hogy különböző támogatási célokra tisztán hazai forrásból 300 milliárd forintot fordítottak a kistelepülések fejlesztésére. A program meghirdetésekor világos célt fogalmazott meg a kormányzat: megállítani a falvak elnéptelenedését – emlékeztetett Gyopáros Alpár, hozzátéve: legyen újra trendi és jó falun élni.

A kormánybiztos előrevetítette: mindaddig folytatni fogják a programot, amíg valamennyi faluban el nem érik a céljukat. Pánczél Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott az ünnepségen, hogy a Magyar falu program a legjobb dolog, ami történhetett a magyar falvak életében, olyan pályázati lehetőségeket rejt, amely komfortosabbá teszi a vidéken élők mindennapjait. Példaként említette, hogy Inárcs is ennek köszönhetően kapott falubuszt, illetve felújították két óvoda udvarát a településen.

Méltatta, hogy a pályázat nyertesei gyorsan jutnak hozzá az elnyert összeghez és hogy ennek során előfinanszírozzák a beruházást. Gál László Imre, Inárcs független polgármestere azt hangsúlyozta: évek óta szerették volna leaszfaltozni az Akácfa utcát és a Szőlő utcát, mert összeköttetésben áll a főúttal, most megépült a burkolat és végre nem sártengerben kell megközelíteni azt.

Korábban írtuk