Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

A baloldal házi vetélkedőjének hitelessége kételyt ébreszt az elfogulatlan szemlélőben. Nem csak azért, mert a résztvevők gyakorlatilag nem titkosan, hanem nyíltan adhatták csak le szavazataikat: Ózdon fenyegető fellépésű emberek igyekeztek rábírni a voksolókat, hogy a Jobbik jelöltjét támogassák; feltűnően sok, országosan több mint ötszázaléknyi, de Somogy megye 3-as választókerületében 32 százaléknál is több szavazat érvénytelennek bizonyult; ráadásul mindjárt az elején összeomlott az online szavazórendszer. Legfőképpen azért nevezik sokan alappal színjátéknak az előválasztást, mert főleg a Demokratikus Koalíció és a Jobbik paktumok sorozatával előre bebiztosította saját jelöltjei sikerét. Vagyis verseny helyett taktikázást, lökdösődést, kiszorítósdit láthatott az érdeklődő közönség.

A második kört eredetileg október 4. és 10. között tervezték lebonyolítani, ám az első menet kínos botrányai nyomán e sorok írásakor úgy tűnik, hogy egy héttel elhalasztják. Addig tehát lehet tovább alkudozni, paktumozni, terveket és cselt szőni.

Nem mintha lényegi eltérés volna a három aspiráns között. Dobrev Gyurcsány felesége, Karácsony Gyurcsány egykori tanácsadója, ma főpolgármesterként Gyurcsány bizalmasai veszik körbe a budapesti intézményrendszerben, vagyis a DK-vezér túsza. Márki-Zaynak pedig legerősebb ellenzéki pártként csak a DK tud politikai hátországot biztosítani.

Ami a 106 egyéni országgyűlési választókerület eredményeit illeti, ezekben toronymagasan a Gyurcsány-párt szerepelt legjobban, a DK 32 jelöltje győzött, jövőre az érintett helyeken tehát ők lesznek a baloldal közös jelöltjei – persze ha addig valamilyen okból, például a csalódottak kifarolása miatt szét nem forgácsolódik a közösködés.

Korábban írtuk

A Jobbik ebben a versenyben nem maradt le túlságosan, második erő lett 29 sikeres indulójával. Ez azt jelenti, hogy a párt sokkal jobban szerepelt elnökénél, akiben a számokból kiolvashatóan sokkal kevesebben véltek felfedezni államférfiúi kvalitásokat.

Az MSZP 18 kandidálója nyert egyéni körzetet, köztük Heves megye 3. országgyűlési egyéni választókerületében az a Korózs Lajos, aki tavaly egy hazudozó álmentős közreműködésével gyártott rémhírterjesztő videófelvételt.

A Momentum emberei 15 helyen indulhatnak jövőre jelen állás szerint, a Párbeszéd hat, az LMP öt körzetet tudott behúzni. A Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt mindössze egy jelöltje volt sikeres, meglepő módon ő Márki-Zay Péter, akit valamiért nem saját szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom indított.

Hasonló eset történt Békés megye 2. országgyűlési egyéni választókerületében, ahol a jobbikos Gajdos Attila helyett saját pártja az MSZP-s jelöltet támogatta. Gajdost így Márki-Zay pártja jelölte, ez a második helyhez volt elég, a Jobbik által favorizált szocialista induló ellenben csak harmadik lett, a körzetet nevetve vitte el a DK.

Vas megye 3. országgyűlési egyéni választókerületében is érdekes eredmény született, itt a Jobbikból korábban kiugró Bana Tibor nyert, akit az LMP indított.

Ha már Vas megye, az 1. országgyűlési egyéni választókerületben jövőre a Gyurcsány család kedvenc ügyvédje, a 2003-ban adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt jogerősen egy év négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, jelenleg költségvetési csalás vádjával eljárás alatt álló Czeglédy Csaba indul az ellenzék közös jelöltjeként. Ugyancsak rovott múltú DK-s lesz a közös aspiráns Tolna megye 2. országgyűlési egyéni választókerületében, itt a 2012-ben felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év felfüggesztett börtönnel büntetett Szabó Loránd volt dombóvári polgármester száll majd harcba a kormánypárt ellen.

Budapest 11. országgyűlési egyéni választókerületében a DK-s Varju László ellen nem is indult más ellenzéki jelölt, így jövőre a jelenleg választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsított gyurcsányista politikus próbálkozhat.

Úgy tűnik tehát, Gyurcsány türelmes háttéralkukkal, apró trükkök százaival ledarálta, megsemmisítette az ellenzék többi pártját, és egyértelműen maga alá gyűrte a teljes baloldalt. A Jobbik 2018-ban külön indulva még több mint egymillió szavazattal foglalhatta el a legerősebb ellenzéki párt pozícióját, a következő évben azonban a korábbi három helyett már csak egy képviselőt tudott delegálni az Európai Parlamentbe, mára pedig saját elnöke rántotta magával a mélybe. Az előválasztáson pártként elért második hely megtévesztő, ez ugyanis kizárólag a Gyurcsány-párttal kötött paktumoknak köszönhető.

Mindent egybevetve egyértelműen kijelenthető, hogy az ellenzéki térfélen a Gyurcsány család akarata érvényesül, és a második körbe bejutott miniszterelnökjelölt-jelöltek bármelyike lesz is jövőre a közös induló, annak mozgásterét az Apró-villában mérik ki.