Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely, Archív
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án
Hirdetés

Egy előválasztási vita robbantotta ki a legújabb baloldali botrányt. A Gulyás Márton nevéhez köthető Partizán internetes médiafelület által szervezett előválasztási vitán Tóth Csaba nem jelent meg az ellene induló, a Momentum által támogatott Hadházy Ákossal szemben. Tóth Csaba távolmaradását azzal indokolta, hogy egy korábbi interjúban Gulyás Márton kérdéseiben azt az állítást fogalmazta meg, hogy vele szemben megfogalmazódhat a korrupció vádja. Tóth Csaba ezért fel is jelentette Gulyás Mártont – emlékeztet a portál.

A Magyar Nemzet cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben Tóth Csaba ügye fontos téma a baloldalon, már szinte semmit nem hallani a jelenleg Szombathelyen, az LMP-s Ungár Péterrel szemben kampányoló Czeglédy Csabáról. Ungár Péter mögé beállt majdnem a teljes helyi baloldal, kivéve a DK-t, hiszen Czeglédy Csaba régóta Gyurcsány Ferenc embere.

A számos baloldali önkormányzatnak dolgozó Czeglédy Csaba ügyvédet korábban jogerősen ítélték el adócsalásért, de újra a vádlottak padjára kellett ülnie egy hatmilliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárásban

– ismerteti a cikk.

Az elhúzódó büntetőeljárással kapcsolatban Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő korábban úgy nyilatkozott: Czeglédy Csaba arra játszik, hogy 2022-ig ne szülessen jogerős ítélet az ügyében, az ellenzéki vezetők pedig azt ígérhették neki, hogy ha 2022-ben megnyerik a választást, egy esetleges amnesztia révén mentesülhet „a büntetéshez fűzött hátrányok alól.

Budai Gyula szerint nyilvánvaló, hogy Czeglédy Csaba kínos a baloldalnak, de nem beszélnek az ügyről. „Egyértelmű, hogy csak Gyurcsány Ferencnek van akkora hatalma és tekintélye, hogy hallgatásra intse a baloldal résztvevőit” – közölte a politikus.

A Magyar Nemzet cikke ITT olvasható.

Korábban írtuk