Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Horváth Ildikó budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére, majd 2020-ban és 2022-ben is tovább nő.

A Fidesz erre reagálva azt írta, az ellenzéket vezérlő Gyurcsányék az egészségügyi dolgozókat sem becsülték, kormányzásuk alatt megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket, ezzel kiszámíthatatlanná tették megélhetésüket, több ezer ápolót az utcára tettek és az utánpótlásukat is leépítették.

Hozzátették, Gyurcsányék az elmúlt években sem támogatták azokat a költségvetési többlettámogatásokat, amelyeket a kormány az egészségügyre és az ápolói béremelésre adott.

„Az egészségügyi dolgozók ma számíthatnak a kormánypártokra, minden támogatást meg fogunk adni ahhoz, hogy az ápolói béremelés folytatásához szükséges pénz a jövő évi költségvetésben is rendelkezésre álljon” – áll a közleményben.