Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékáni beosztásának átadás-átvételén tartott beszédében kiemelte: idén lesz 175 éves „legszebb és legnagyobb nemzeti kincsünk, a honvédség”.

Az elmúlt 175 évben a Magyar Honvédség sokszor változtatta az „arcát”, minden generáció alakított rajta. Most ennek a generációnak a kezében van a lehetőség, hogy a saját képére formálja – közölte.

Hozzátette, nagy dolog, hogy a „passzivitás, leépülés évtizedei” után, amikor a társadalom és a honvédség elszakadt egymástól, a katonai pálya veszített a presztízséből, most „együtt van minden” – a társadalom, a politika figyelme és támogatása, valamint az anyagi eszközök -, hogy a saját képükre formálják a honvédséget.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a haderőfejlesztés folyamatos, idén a GDP két százalékát fordítják haderőfejlesztésre, érkeznek az új eszközök, de a haderőfejlesztés legfontosabb kérdése az NKE-n folyó tisztképzés, a tudás átadása, a megtanultak gyakorlatba ültetése.

Korábban írtuk

A magyar katonatisztnek nemcsak a katonaszakma professzionális képviselőjének kell lennie, de műveltnek, öntevékenynek, problémamegoldónak, kockázatvállalónak, ambiciózusnak, bátornak, nyelveket beszélőnek is. De ez sem elég: a társadalom példaképévé kell válnia, igazi hősnek kell lennie – fogalmazott.

Szalay-Bobrovnicky Kristóf megköszönte a kart két cikluson át vezető Pohl Árpád dandártábornok, távozó dékán kiváló munkáját és elkötelezett szolgálatát. Egyúttal köszöntötte Lippai Péter dandártábornokot, aki február 1-jétől tölti be a dékáni tisztséget.

Azt mondta, a magyar tisztképzésben olyan tábornokokra van szükség, mint Lippai Péter, aki megtestesíti a széles látókörű tiszti mintát. Az új dékán feladata, hogy vezesse a kar oktatóit és hallgatóit „a hőssé válásban” személyes példájával, szakmai karrierje hitelességével, életvitelével, értékrendszerével.

Pohl Árpád dandártábornok, távozó dékán közölte: a tisztképzés célja ma is az, mint kétszáz éve, az alapításakor, vagyis a korszerű tudással rendelkező, művelt, széles látókörű honvédtiszt, aki bátor harcvezető, értelmiségiként a társadalom megbecsült, köztiszteletben álló tagja.

Felhívta a figyelmet arra, a katonai felsőoktatás egyedüli letéteményese a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara. A magyar katonai felsőoktatás élén állni olyan egyedülálló megtiszteltetés, ami méltán jelenti egy katonai pályafutás csúcsát – mondta a távozó dékán.

Lippai Péter dandártábornok, a kar új vezetője arról beszélt, hogy a magyar tisztképzés élén állni komplex, összetett feladat, és rengeteg kihívással jár, a karnak ugyanis a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar és az egyetem követelményrendszerének is meg kell felelnie.

Közölte: dékánként a feladata a Ludovika több mint két évszázados hagyományaira építve a 21. századi kihívásoknak megfelelő, korszerű tisztképzés erősítése. Hozzátette, a célja az, hogy az egyetemen végzett tisztek értékrendjükben szilárdak legyenek, és ezzel felvértezve képesek legyenek minden szempontból megfelelni a beosztásukból fakadó feladatoknak.