– Harminc napra nem jogerősen letartóztatta a bíróság annak az antifasiszta bandának a három tagját, akik szabályos embervadászatot folytattak február 9. és 11. között

Hirdetés

– tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. Egy személy esetében bűnügyi felügyeletet rendeltek el. A rendőrség közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az ANTIFA különítmény legalább 15 főből állt, közülük egyelőre négy fő került rácsok mögé, a többiek felkutatása jelenleg is zajlik.

Kegyetlen módon bántak el áldozataikkal

A lap emlékeztet, Budapesten a múlt hétvégén négy helyszínen zömmel külföldi és magyar antifasiszta aktivisták kegyetlen módon, csoportosan, orvul támadva viperákkal, vascsövekkel, ólombélésű kesztyűkkel, speciálisan átalakított kalapácsokkal félholtra vertek a nyílt utcán embereket, akiket előbb hátulról leütöttek, majd a földre került védtelen áldozatot véresre verték és rugdosták, végül könnygázzal lefújták.

Valamennyiüknek az volt a „bűne”, hogy terepmintás ruhában, fekete bakancsban és dzsekiben voltak, ám az első adatok szerint egyikük sem a február 11-ei kitörés napi szélsőjobboldali megemlékezésre igyekezett. Az antifasiszta banda módszere az volt, hogy néhányan szorosabban, a többiek kicsit távolabbról követték a későbbi áldozatokat tömegközlekedéssel és gyalog is.

Előfordult, hogy 11 fő követte az áldozatot, de a támadást csak nyolcan hajtották végre.

A csoport nyolc tagja elsőként február 9-én 11 óra 25 perckor az V. kerületben, a Fővám téren három lengyel turistát rohant le. Viperákkal hátulról leütötték a főváros nevezetességeivel ismerkedőket, a földön tovább ütötték, rúgták őket. A mindössze egyperces támadásban két lengyel súlyos, nyolc napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett, harmadik társuk megúszta végtagzúzódásokkal, és felrepedt a fejbőre.

Másnap szintén nyolcfős banda támadt rá Gazdagréten egy dohányboltba tartó, negyvenéves trafikosra.

Hátulról leütötték, majd viperákkal ütötték a fejét, rugdosták a földön fekvő, mit sem értő áldozatot, majd gázspray-vel lefújták. Ettől az áldozattól sem pénzt akartak, látszott, hogy azt sem bánnák, ha áldozatuk belehalna a verésbe.

A trafikosnak is az volt a „bűne”, hogy katonai jellegű ruházatban tartott a munkahelyére.

Ugyanezen a napon a belvárosi Bank utcában koncertről hazafelé tartó magyar házaspárt támadott meg öt bandatag. A férj súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Néhány óra múlva, már február 11-én hajnalban egy német házaspárt az I. kerületi Mikó utcában támadott meg hat bandatag, ők is egy koncertről tartottak hazafelé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) már az első támadás után 24 fős külön nyomozócsoportot állított össze, aminek létszáma aztán 45 főre bővült. A nyomozók szerint a sértetteket kizárólag a ruházatuk köti össze, olyan ruhadarabokat viseltek, amiket bárki hordhat, fekete bakancs vagy katonai, terepmintájú ruha, amik azt sugallhatták a támadóknak, hogy esetleg szélsőjobboldali emberek, akik a kitörés napjára érkeztek Budapestre.

A rendőrök a támadók közül már szombaton a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek a nyomozók, és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német nőt és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Később elfogtak egy magyar nőt is a lakásán, aki az eddigi adatok szerint részt vett a támadásokban. A magyar nőt a gazdagréti és a Fővám téri támadásban való részvétellel gyanúsítják, amiben az olasz nő is részt vett. A német nő az előkészületekben vett részt, a következő támadásokra készült fel. A német férfinak a Bank utcai támadásban volt szerepe.

Korábban írtuk