Fotó: Novák Katalin, Facebook
Hirdetés

Az Origo beszámolója szerint az államfő a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) programban részvételre kapott meghívást, és részt vett a humanitárius segélyprogram ünnepélyes elindításának ceremóniáján. A holodomor 90. évfordulóján elindított, és a globális élelmiszerválság enyhítésére irányuló kezdeményezés elsősorban azt a cél szolgálja, hogy segítse afrika országainak ukrán élelmiszerekkel való ellátását, keretet teremt arra, hogy ukrán élelmiszereket szállítsanak az éhezés által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országokba.

Novák Katalin hangsúlyozta: Ukrajnával szomszédos ország elnökeként a béke és a stabilitás alapvető fontosságú számára.

Az élelmiszer-ellátási lánc biztosítása, és ezáltal az áruk zökkenőmentes áramlásának lehetővé tétele nem száraz szabadkereskedelmi vagy piacgazdasági kérdés, hanem az élet vagy halál közötti választóvonalat jelenti – fogalmazott a köztársasági elnök.

Korábban írtuk

Novák Katalin beszédében szólt arról is, hogy a kisebbségeknek széleskörű autonómiájának biztosítása érdekében minden kisebbségnek van képviselője, szószólója a magyar parlamentben.

„Büszke vagyok arra, hogy az ukrán szószóló is tagja az Országgyűlésnek Budapesten.”

Emlékeztetett arra, hogy az 1932–33-as nagy éhínség borzalmas volt és mi, magyarok nemcsak tudatában vagyunk ennek, hanem azon kevés nemzetek közé tartozunk, amelyek megemlékeznek a tragédiáról. A köztársasági elnök szerint a 90 évvel ezelőtti tragédia emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy ma is vannak olyan emberek, férfiak, nők és különösen gyerekek, akiket éhezés fenyeget.

Magyarország mindig is világosan kimondta, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van.

Mi, magyarok ott vagyunk, amikor humanitárius segítségnyújtásról van szó, akkor is, ha több mint egymillió menekült befogadásáról van szó Ukrajnából. De akkor is, ha egészségügyi felszerelések küldésére vagy adományozására van szükség a Hungary Helps nemzeti humanitárius segélyprogramon keresztül. De közvetlenül is segítséget nyújtunk, ahogy azt tesszük ma is. Eddig is, mindig, ezután is segítni fogjuk a hozzánk érkező háborús menekülteket – jelentette ki.

Ahogy az Origo emlékeztet, Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre a szomszédunkban zajló háború miatt. Ez a mostani támogatás is ehhez kapcsolódik. Ennek keretében Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza 3,5 millió dollár értékben.

A cikk folytatása az Origón olvasható.