Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

Az aktív fertőzöttek száma 224 761-re nőtt. Kórházban 12 346 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1492-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 55 287-en vannak, a mintavételek száma 4 609 152-re nőtt.

Kiemelték, hogy az oltási program rendben, ütemezetten folyik, veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elöl a sorban. A kórházi oltópontokon Pfizer- és Szputnyik vakcinával, a háziorvosoknál Sinopharm-, AstraZeneca- és Moderna-vakcinával folytatódik az oltás.

Csütörtökön elkezdődik a már korábban regisztrált óvodai és iskolai dolgozók kampányszerű oltása is, az érintettek már megkapták a behívó SMS-t.

Szerdán újabb 250 ezer Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra.

Mint írták, a koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány szigorította a védelmi intézkedéseket.

A hatályban lévő intézkedések között megemlítették, hogy a maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező, a másik embertől lehetőség szerint legalább másfél méter védőtávolságot kell tartani.

Korábban írtuk

A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javasolnak. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében – tették hozzá.

A kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között.

Az üzleteket be kell zárni, kivéve az élelmiszerüzleteket, a patikákat, a benzinkutakat, a drogériákat, a dohányboltokat, valamint a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzleteket, továbbá az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzleteket és a piacokat, termelői piacokat.

Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai és járműszerviz-szolgáltatásokat.

Az éttermekben ugyanakkor továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.

A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.

Szigorítják a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.

A kormány kiterjeszti a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.

Hangsúlyozták, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

„Az újraindítást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva” – emelték ki, hozzátéve, hogy akkor is csak fokozatos lépésekben. Az erről szóló kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

„A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon” – írták a közleményben.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma

Hozzátették, hogy azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak, ellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen.

Az operatív törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását – írták. Hozzátették: minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekeznek bekapcsolni az oltásba.

Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen – emelték ki.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik, és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (122 847) és Pest megyében (91 757) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (37 034), Borsod-Abaúj-Zemplén (36 114) és Hajdú-Bihar megye (34 585). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Zala (14 320), illetve Tolna megye (14 307).