Hirdetés

Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke emlékeztetett arra, hogy a Lánchíd felújítását a Városháza hitelből finanszírozta, ennek felhasználását ellenőrizte a Kehi.

Elmondása szerint a Városháza az előző főpolgármester, Tarlós István által letárgyalt, kedvezőbb szerződés helyett egy csökkentett műszaki tartalmú, de 5,5 milliárd forinttal drágább megállapodást kötött az A-Híd Zrt.-vel a Lánchíd felújítására.

Az új szerződésben például a felvehető előleget ötvenszeresére emelték a korábbi megállapodáshoz képest – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az A-Híd Zrt. rendszeresen utalt pénzeket a Sunstrike Hungary Kft.-nek, amelynek vezetője, Vig Mór ma már előzetes letartóztatásban van.

A Kehi-jelentés világosan kimondja: az utalások és a készpénzfelvételek sorrendje, illetve a Városházától a beruházóhoz érkezett kifizetések között időbeli összefüggés fedezhető fel – hangsúlyozta.

Amikor az A-Híd Zrt. a Sunstrike Hungary Kft.-nek összegeket utalt át – összesen 1,5 milliárd forintot, a Lánchíd felújítását közvetlenül megelőzően, illetve a beruházás alatt -, akkor ezeket az átutalásokat szinte azonnal felvették készpénzben – közölte.

Hidvéghi Balázs szerint jogosan merül fel tehát a kérdés: miért került egy csökkentett műszaki tartalmú megállapodás többe, miért volt szükség ilyen óriási összeg átutalására a Sunstrike Hungary Kft. számára, miért kellett ezeket a pénzeket azonnal felvenni, és mi lett velük, hol van a pénz?

Jogos az az igény, hogy Karácsony Gergely főpolgármester álljon ki és adjon világos választ ezekre a kérdésekre – szorgalmazta Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke.