Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Hirdetés

Egy nemzet záloga az ifjúság, és nem mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen tudással, neveltséggel hagyják el iskolájukat és veszik majd kezükbe a nemzet sorsát felnőtt korukban. Ebben a folyamatban a sportnak, a testnevelésnek döntő szerepe van. Nem mindegy, hogy milyen fizikai és érzelmi állapotban van a fiatalság. Hiszen így értelmi, lelki, testi egészségben tudják szolgálni hazájukat, és tisztelettel, szeretettel fordulnak embertársaikhoz.” A 86-szoros válogatott, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes Grosics Gyula e gondolatai fogadják a belépőt az Aranycsapat legendás kapusának nevét viselő újbudai sport-általánosiskolában, amelynek fenntartója idén szeptembertől a katolikus egyház, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

– Amikor 2000-ben az akkor Váci Mihály nevét viselő általános iskola igazgatója lettem, az intézményt bezárás fenyegette, mivel mindössze 252 tanulónk volt. Egykor, nem sokkal az 1969-es alapítás után, 1984-ben még 1400 diák is járt ide, ehhez képest jelentős volt a létszámcsökkenés. Új stratégia kellett, mert azt láttam, hogy minden környékbeli iskola valamilyen egyedi profilt követ, ezért 2001-ben létrehoztuk a Budai Sport Általános Iskolát – eleveníti fel az elmúlt bő húsz évet az intézmény igazgatója.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Kis Mihály

Az iskola 2008-ban vette fel Grosics Gyula nevét, akkor már 400 tanulója volt, gyarapodtak, meséli tovább a történetet a marosvásárhelyi születésű Kis Mihály.

– Nálunk épült meg az első műfüves és rekortán atlétika- és kézilabdapálya a kerületben. Meghirdettük, hogy eszményünk a jó tanuló, jó sportoló, angolul jól kommunikáló diák. Büszkén mondhatom, hogy nemcsak Európából, hanem Amerikából, Japánból, Indiából, Pakisztánból is jöttek hozzánk szakemberekből álló delegációk a Testnevelési Egyetemmel együttműködve a kettős karrier sikerét tanulmányozni. Egy szingapúri látogatónk meglepő részletességgel, betéve ismerte Grosics Gyula életútját – mondja Kis Mihály.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

A modellváltás nem volt hiábavaló, az iskolába rendszeres a túljelentkezés, és mivel nem úgynevezett körzetes intézmény, így lehetőség nyílik alkalmassági szűrés során felvennie évente nagyjából 58 főt két osztályba.

– Novemberben szoktuk elkezdeni keresni a kerületi óvodákban a leendő tanulókat, akiknek szülei regisztrálhatnak nálunk. Decemberben Mikulás Kupát rendezünk a nagycsoportosoknak, januárban tartjuk az úgynevezett iskolakóstolót, majd indul az előkészítő, aminek során az iskolaérettséget és a sporttehetséget figyeljük – avat be a módszertanba Kis Mihály.

Idén szeptemberben új időszámítás kezdődött az iskola életében.

– A tankerületi rendszerben elértük a határainkat, és a tervezhető, minőségi nevelő-oktató munka érdekében azt javasoltam kollégáimnak és a szülőknek, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye legyen a fenntartónk. Előtte normakontrollt kértem ez ügyben, a kollégák 82, a szülők 90 százaléka támogatta a kezdeményezést – magyarázza a szeptemberben életbe lépett új irány hátterét Kis Mihály. Mint mondja, az a legfontosabb, hogy az iskola „sziklára” épüljön. Ennek köszönhetően most kiszámítható költségvetéssel működnek, a tanárok jobb anyagi megbecsülésre számíthatnak.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Jó jellemű, alkalmazható tudás birtokában lévő magyar gyerekeket akarunk nevelni hitben, reményben, szeretetben – jelöli meg az erkölcsi és szakmai irányt az igazgató. Mint mondja, érzékelhető az összetartozás-tudat a tanárok, a diákok és a szülők között, a „Grosics család” érzését erősíti az iskola saját ünneplő- és sportruházata, indulója, rigmusa, valamint a tanulók esküje is.

Az iskolával szorosan együttműködik a Grosics Alapítvány, amely 2014-ben Grosics Gyula Kapusiskolaként kezdte meg működését.

Grosics Edina

– Azért hoztuk létre két évvel később az alapítványt, hogy az édesapám nevével kapcsolatos minden jog a család kezében maradjon – mondja az alapító, az Aranycsapat hírességének lánya, Grosics Edina. Férjétől, Kiss Tamástól, a kuratórium elnökétől, korábbi NB I.-es labdarúgótól megtudjuk, hogy ma már az ifjú focisták mellett a MAFC-cal és a BEAC-cal együttműködve kosárlabda-szakosztályt is működtetnek, a lányoknak pedig röplabdacsapatot. A kuratórium tagja Dunai II. Antal olimpiai bajnok egykori labdarúgó, míg a nemrég elhunyt Benkő László, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Kispest-Honvéd volt elnöke helyére Kiss-Rigó Lászlót, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökét szeretnék megnyerni.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Kiss Tamás

A Grosics Alapítvány ma 60 gyereknek nyújt sportolási lehetőséget térítésmentesen, az edzéseket az iskolai tanórákhoz igazítva, megkönnyítve a gyerekek és családjuk dolgát.

– Eredetileg nagyobb merítést terveztünk, de a Covid miatt redukálnunk kellett a létszámot, így jelenleg az iskolában működünk, de más iskolákból is járnak hozzánk szervezetten, és vannak, akik profi sportegyesületek korosztályos csapataiban is játszanak. Ötéves kortól óvodás focistákat is fogadunk. A jövőben szeretnénk bővülni, újabb sportágakat felé is nyitni – vázolja a terveket Grosics Edina, hozzátéve, hogy Grosics Gyulának mindig szívügye volt az utánpótlás-nevelés.

– Szerette a gyerekeket, és azok is szerették őt, csüngtek rajta, amikor néha bejött az iskolába. A számára oly fontos magyarságtudat és a hit a mi munkánkban is meghatározó, ezt is szeretnénk átadni a jövő nemzedékeknek – mondja Grosics Edina.

– Az iskolának karakteresnek kell lennie, nagy hangsúlyt helyezve az érzelmi nevelésre, a tanulásra és az értékközvetítésre. Példaképekre van szükség, ezért több tanterem jeles olimpikonok nevét viseli. Az iskolaudvarban létrehoztuk a Nemzeti Egység parkját két kopjafával, a járólapokon rögzített fontos történelmi dátumokkal, virágokból kirakva az egész Magyarország sziluettjét. Komoly programunk van a bántalmazás megelőzésére is – hangsúlyozza Kis Mihály, megjegyezve, hogy a hittan mindezt megerősíti.

Fotók: Demokrata/Vermes Tibor és Saródi Bálint

A befektetett munka meg is hozza eredményét. A Grosics Gyula Katolikus Sport Általános Iskola országosan jegyzett eredményekkel büszkélkedhet kosárlabdában és atlétikában, a nyolcadikosok pedig a legjobb gimnáziumokban állják meg a helyüket. Az elmúlt tanév végén az elballagó nyolcadikos diákok fele B2-es középfokú nyelvvizsgát szerzett.

– A sport jellemformáló erő, arra tanít, hogy ne elégedjünk meg az átlagos, közepes eredménnyel, hanem a tőlünk telhető legjobbra törekedjünk. Ugyanakkor megtanít elviselni a kudarcot is, és arra is, hogy minden helyzetből föl lehet állni – összegzi Kis Mihály, Wass Albertet idézve: „Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Korábban írtuk