Az Origo emlékeztet, Márki-Zay Péter egy podcastban ismerte el, hogy amerikai pénzből is finanszírozták a baloldal kampányát a tavaszi országgyűlési választások előtt, amit ráadásul amerikai tanácsadók is irányítottak.

Hirdetés

Ifj. Lomnici Zoltán az interjúban elmondta, már az idei kampány elején súlyos jogi és pénzügyi aggályokat vetett fel, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje mögött nem párt (pártalapítvány), hanem egyesület állt, és az említett fejlemény a fenntartásokat igazolja.

„Három évtizedes garanciális szabály, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény, azaz a Párttörvény 4. § (3) bekezdése értelmében a párt névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el”

– hangsúlyozta. Ifj. Lomnici Zoltán úgy folytatta, az a párt, amely az említett rendelkezéseket megsértve fogad el vagyoni hozzájárulást, köteles annak értékét – az Állami Számvevőszék felhívására – tizenöt napon belül a központi költségvetésnek befizetni.

A pártokra köztudottan eltérő és szigorúbb jogi előírások vonatkoznak bizonyos területeken, így, ha a politikai baloldal úgy dönt, hogy nem pártot állít a listavezetője mögé, ezzel pénzügyileg átláthatatlanná, jogilag vitathatóvá, sőt támadhatóvá teszi a kampányát.

Ifj. Lomnici Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy

az Állami Számvevőszék gyakorlata alapján széles körben megvalósulhat a burkolt vagy tiltott pártfinanszírozás, amely megállapított összeget aztán felszólítást követően, mint tiltott vagyoni előnyt, az érintett pártoknak be kell fizetniük a költségvetésbe.

2014 januárjától az Országgyűlés jelentősen szigorította a tiltott támogatások szabályozását, így tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása.

A teljes interjút az Origo oldalán olvashatják.

Korábban írtuk