Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Résztvevők a Helikopter Harcászati Oktató Kiképzés (HTIC) elnevezésű gyakorlaton a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren 2023. október 16-án

A Helikopter Harcászati Oktató Kiképzés (HTIC) elnevezésű gyakorlat igazgatója elmondta, hogy a képzés két fázisból áll: a négyhetes földi gyakorlatot Portugáliában tartották, a háromhetes repülőfázisnak 2021 óta Pápa a helyszíne.

Hirdetés

Komplex légművelet tervezése és végrehajtása a gyakorlat célja, a katonáknak vadászgépekkel és harcászati erőkkel közösen kell a feladatokat végrehajtaniuk – tette hozzá. Simon Zsolt kiemelte, hogy a képzés ideje alatt a résztvevők komoly mentális és fizikai igénybevételnek vannak kitéve, az oktatók pedig folyamatosan figyelik és értékelik őket.

A háromhetes repülőfázis során harcászati kötelékmanővereket, vadászgép elleni kitörést, légvédelmi rendszerek elleni védekezést, rádióelektronikai zavarás elleni védelmet, konvojkísérést és gépjármű-feltartóztatást kell végrehajtani.

A képzésben hat helikopter személyzete vesz részt, köztük egy magyar egység – közölte az ezredes. Tájékoztatása szerint a magyar résztvevőkön kívül Csehországból, Portugáliából, Szlovákiából, Németországból és Ausztriából érkeztek katonák.

Az igazgató elmondta, 2024 és 2026 között legalább további három alkalommal ad otthont Magyarország a HTIC oktatóképzésnek.

Korábban írtuk